
Manuel Neuer ismét rákapcsol.
A zuhogó esőben Manuel Neuer még inkább eltökéltnek tűnik. Az év játékosának frissen megválasztott kapus ugyanolyan elszántan ugrott a labdáért, védett, és öklözött, int máskor és tette mindezt egy szabadnapos hétfő délelőtt.
,,Továbbra is motivált és ambiciózus vagyok” – mondta Neuer. ,,Itt minden időben lehet edzeni” A jó kedvét különben semmi sem tudja elrontani. A Bayern München első számú kapusát tegnap választották meg Németországban az év játékosának. Ez a kitüntetés rendkívüli büszkeséggel tölti el a mindig csak 28 éves játékost. ,,Amikor az ember világbajnokságot nyer Németországnak, akkor más klasszis játékosok is vannak mellette ezért is különleges megtiszteltetés ez nekem, hiszen ezt kapusként sikerült elérnem. Hihetetlenül örülök most ennek a kitüntetésnek.”
Nem csak a különedzések, melyeket a kapusedző, Toni Tapalovic útmutatása mellett az új Bayern igazolás Pepe Reina is elvégzett, mutatják, hogy a világ legjobb kapusának megválasztott Manuel Neuer olyan éhes a sikerre, mint még soha. ,,Sose állok le, próbálok egyre jobb lenni.” Neuer szerint a nyaralás pont elég hosszú volt. ,,Szeretnénk a szerdai Dortmund elleni meccsre alaposan felkészülni.” Ezért a két kapus különleges kapusedzéseket végzett.
Az első benyomás az új kollégáról mindenképp pozitív. ,,Jó vele együtt dolgozni” – mondta Neuer Reinaról, aki a Liverpooltól igazolt a Bayern Münchenhez. ,,Nagyon jól kijövünk egymással és sokat beszélgetünk. A közös munka nem csak szakmailag hasznos” – mondja Neuer egy kis vigyorral. ,,Most egy kicsit felfrissíthetem az angoltudásomat is.”