Tréningeznek a brazil rendőrfőnökök

image

Ha sportos világesemény, akkor terrorveszély…Reméljük, ez a jelenet megmarad a tréning szintjén… Nincs mese, tartanak a brazilok attól, hogy a 2014-es világbajnokságon is előfordulhat terrortámadás.

Éppen ezért adott összefoglalót az előkészületek mostani állásáról az egyik ottani főrendőr, Roberto Filho.
Az egyik brazil lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, nem várják ölbe tett kézzel a fegyverese fenyegetést és esetleges akciókat.

– Világos, hogy az al-Kaida Brazíliában is rendelkezik "alvó sejtekkel" – fogalmazott Filho. – Megfigyelésükre nem kis erőt fordítunk. Amellett elkezdődött a kiemelt rendőri vezetők továbbképzése. Ennek során elméleti és gyakorlati tudásanyaggal vértezzük fel őket, így ígérem, minden nem várt bajra felkészülünk.

A felső vezetők aztán a most kapott tudásanyagot megosztják a beosztottaikkal, azok pedig a rendőri állomány kiképzését szervezik meg.

– Természetesen nemcsak a vb-re, de a 2016-ban azt követő, Rio de Janeiróban esedékes nyári olimpiára is kedvező lesz ez a fajta készülődésünk, amelynek részleteiről érthető okok miatt többet nem is mondanék.