Triatlon vb-döntő – Összefoglaló

image

A férfiaknál a spanyol Javier Gomez szerezte meg a triatlon-világbajnokság aranyérmét, miután a brit Alistair Brownlee mögött második lett a sorozat budapesti döntőjében szombaton, s ezzel a pontverseny élére ugrott.

    A finálé előtt Gomez 231 ponttal volt lemaradva a német Jan Frodenótól, ami azt jelentette, hogy végső sikeréhez nem volt elég a második helye, ugyanis legfőbb riválisa nem végezhetett a 3-4. helyen. Frodeno végül a futás során teljesen elkészült az erejével, meglepetésre csak a 41. helyen ért célba, így összetettben megelőzte őt honfitársa, az ezúttal harmadik Steffen Justus, valamint a most ötödik ausztrál Brad Kahlefeldt is.
    "Fantasztikus verseny volt. Ugyan megpróbáltam nyerni, de nem vagyok szomorú, hogy nem sikerült, elvégre egy évnyi munka gyümölcse érett be számomra. Az újabb világbajnoki címmel egy álmom vált valóra" – mondta Javier Gomez.
    A 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló verseny két magyar indulója, Rendes Csaba és Pocsai Balázs egyaránt a bringázás során adta fel a viadalt.
    A 23 éven aluli férfiaknál Alistair Brownlee öccse, Jonathan győzött. Mögötte az új-zélandi Ryan Sissons zárt ezüstérmesként, harmadikként pedig a német Franz Löschke futott a célba. Legjobb magyarként Faldum Gábor 14. helyen végzett. Tóth Tamás 18., Bogdány Kenéz 46., Kéki Tamás 49., míg Ruzsás Dávid 55. lett.
    A nők hasonló korosztályában az ausztrál Emma Jackson diadalmaskodott a kanadai Kirsten Sweetlandet és a francia Emmie Charayront megelőzve. Kovács Zsófia a kerékpározás során az élcsoportban bukott, így igen bravúros szereplés tőle, hogy 14. lett, Tóth Zsófia az elrontott úszás miatt zárt 21. helyen.
    Boronkay Péter révén magyar siker is született, ugyanis a kecskeméti versenyző a parasportolók egyik kategóriájában diadalmaskodott. Boronkay 1:06:09 óra alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló távot, s így 23 másodperccel előzte meg az osztrák Oliver Dreiert, s megvédte a tavaly Gold Coaston kiharcolt világbajnoki címét.
    A profi versenyzők 1,5 km-es úszását a Kopaszi-gátnál, a Lágymányosi-öböl 14 Celsius-fokos Duna vizében rendezték. Ezt követően a 40 km-es kerékpározás során a résztvevők a budai alsó rakparton eltekertek a Lánchídig, majd onnan hét kört teljesítettek a Clark Ádám tér és a Margit-híd pesti hídfője között, többek között Parlamentet is megkerülve. A 10 km-es futást az indulók négy kör alatt teljesítették, melyet a Clark Ádám tér és a Szent István bazilika között jelöltek ki.

    Eredmények:
    nagydöntő, férfiak:
1. Alistair Brownlee (Nagy-Britannia) 1:42:26 ó
2. Javier Gomez (Spanyolország) 1:42:30
3. Steffen Justus (Németország) 1:43:04
4. Joao Ssilva (Portugália) 1:43:05
5. Brad Kahlefeldt (Ausztrália) 1:43:09
    Rendes Csaba és Pocsai Balázs a kerékpározás során feladta a viadalt.

    A vb-pontverseny végeredménye, világbajnok:
    ——————————————-
1. Gomez 3789
2. Steffen 3139
3. Kahlefeldt 3112

    U23-as férfiak, világbajnok:
    —————————-
   Jonathan Brownlee (Nagy-Britannia) 1:44:25 ó
2. Ryan Sissons (Új-Zéland) 1:44:52
3. Franz Löschke (Németország) 1:44:53
…14. Faldum Gábor 1:46:34
…18. Tóth Tamás 1:47:04
…46. Bogdány Kenéz 1:50:36
…49. Kéki Tamás 1:51:21
…55. Ruzsás Dávid 1:52:16

    U23-as nők, világbajnok:
    ————————
   Emma Jackson (Ausztrália) 1:58:07 ó  
2. Kirsten Sweetland (Kanada) 1:58:59
3. Emmie Charayron (Franciaország) 1:59:19
…14. Kovács Zsófia 2:01:33
…21. Tóth Zsófia 2:02:49