Triplaeső a hollandokra

Az U18-as fiú kosárlabda-válogatott kiválóan célzott a hárompontos vonalon túlról, ennek köszönhetően 70-61-re legyőzte az előzetesen esélyesebbnek tartott Hollandiát az oberwarti U18-as B divíziós Európa-bajnokságon.

reb A hollandok kettő híján harminc ponttal verték azokat a fehéroroszokat, akiktől a magyar együttes nyolc egységgel kikapott az oberwarti U18-as B divíziós Eb nyitányán. Akkor Ferenczi Tamás alakulata esélytelen lett volna ellenük? Talán, de a 14 pontig jutó Rudner Gábor vezette csapat rácáfolt a számolgatásra.

rudner

Rudner Gábor a belgák, majd a hollandok ellen is remekelt  •  Fotó: FIBA

Pedig az már a mérkőzés kezdetén egyértelművé vált, hogy a hollandok nem sok teret hagynak a palánk alatt, és aktívak a másik térfél hasonló területén is. Pápai Máté nagy igyekezetében két, három másodpercen belül ütött faulttal a kispadra száműzte magát. De minek közel menni a kosárhoz, ha kívülről is lehet dobni? Rudner triplával köszönt be, majd Doktor Péter és Kucsora Csaba célzott pontosan távolról (18–12).

A második negyedben már tíz ponttal is vezetett Ferenczi együttese. Csakhogy kisebb rövidzárlat következett, öt percig nem találtak a magyarok. A hárompontosakat továbbra is remekül dobták Rudnerék, így a félidei szünetre hat pontos előnnyel vonulhattak (40–34).

Noha a harmadik játékrészben azért néhány eladott labda és kihagyott kísérlet borzolta a magyar idegeket, a hollandok nem tudtak érdemben közelebb zárkózni (55–50).

A juniorbajnoki döntőben Mócsán Bálint már megmutatta, hogy képes egészen extra teljesítményre – 48 pontot szerzett akkor, az utolsó tíz percben harmincat. Bár a hasonló pontgyártás ezúttal elmaradt, hétből négy triplát azért sikerrel szórt a kosárra, Rudner után a második legeredményesebb magyar lett 12 ponttal. A hollandok játékáról sokat elmond, hogy senki sem jutott tíz pont fölé (ellentétben a magyarokkal, akik közül négyen is), azaz nélkülözték a valódi vezéregyéniséget. Így aztán nem kerülhették el a 70-61-es vereséget.

A magyar csapat a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos győzelmet aratott, a gesztenye kikaparását pedig vasárnap 13.30-tól az eddigi három meccsén nyeretlen Luxemburg ellen folytathatja.

FIÚ U18-AS B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, AUSZTRIA
Magyarország–Hollandia 70– 61  (18-12, 22-22, 15-16, 15-11)
Fürstenfeld
Magyarország: Pongó 7/3, Demeter 2, Horváth 11/6, Rudner 11/9, Pápai -. Csere: Durázi 2, Krnjajski 6/3, Mócsán 12/12, Kiss 2, Doktor 3/3, Fülöp -, Kucsora 14/6.
Hollandia legjobb dobói: Bieshaar 9, Vianen 8/6, Vos 8.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS