Tsadjout a váltásról, a Milanról és az álmáról

Frank Tsadjout hosszú éveken keresztül a Milan utánpótlásában nevelkedett és a nyáron Belgiumba igazolt, hogy szerencsét próbáljon és tapasztalatokat szerezzen.

A 20 esztendős kameruni származású olasz csatár az elmúlt években végigjárta a Milan korosztályos csapatait és legutóbb a Primaverában játszott. Tsadjout 73 tétmeccsen 26 gólt illetve 11 gólpasszt jegyzett a Milan második csapatában.

Tsadjout nyáron csatlakozott a belga élvonalban szereplő RSC Charleroi együtteséhez, amely egy szezonra vette kölcsön – nem megerősített információk szerint opcióval.

“Szükség volt egy új lépésre a karrieremben. Ez volt az oka annak, hogy a nyáron feltétlenül egy felnőtt csapathoz akartam aláírni. Bár most nem játszom, de sokat tanulok. Más lehetőségeim is voltak Olaszországban, de a Milan azt akarta, hogy a belga bajnokságban kezdjem a pályafutásomat. Júniusban megállapodásra jutottunk ebben a kérdésben. Ha nem sikerült volna, akkor nagy valószínűséggel a klub kölcsönadott volna egy olasz másod- vagy harmadosztályú csapatnak.” – mondta Tsadjout.

A 20 éves játékos azt is elárulta, hogy a klubváltás előtt kikérte Maldini véleményét.

“Maldini volt az, aki azt tanácsolta, hogy jöjjek Belgiumba. Megkérdeztem tőle, hogy véleménye szerint mi lenne a legjobb választás a jövőm szempontjából. Azt válaszolta, hogy ragadjam meg a lehetőséget és menjek Belgiumba, mert nehéz felkelteni más klubok figyelmét egy olyan fiatal csatárnak, aki még nem játszott a profik között. Ha egy tapasztalt és olyan karrierrel rendelkező személy tanácsokat ad, mint Paolo Maldini, akkor azokat meg kell próbálni megfogadni.”

Tsadjout egy ideig Gattuso kezei alatt pallérozódott a Primavera csapatban.

“Gattuso központi szerepet játszott a fejlődésemben. Neki köszönhetően felismertem a bennem rejlő potenciált és azt, hogy mit kellett tennem annak érdekében, hogy profi futballistává váljak. Megtanított a fegyelemre és nagyon fontos volt számomra. Edzőként ugyanolyan kemény, mint játékosként volt és képes volt átadni ezt az értéket a játékosainak, amikor a Primaverát vezette. Száz százalékban elkötelezett a munkája iránt és ugyanezt várta el a játékosoktól illetve a szakmai stábtól egyaránt.”

“Az álmom? Szerettem volna néhány percet játszani tétmérkőzésen a Milan első csapatában. Abban a klubban, amelynek gyerekként szurkoltam. Ez nem történt meg, így a Primaverában játszottam, hogy fenntartsam a formámat.”

Tsadjout október elején az Anderlecht ellen mutatkozott be a belga élvonalban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS