A tizenhat éves Vátzi Rolandról már most tudható, hogy remekül teljesít nyomás alatt. A dorogi birkózónak tussal vagy technikai tussal kellett győznie a kötöttfogású utánpótlás-csapatbajnokság döntőjének utolsó párharcában, hogy csapata legyen a bajnok – végül az egyszerűség kedvéért tusolta ellenfelét.
Lakner Gábor • A kötöttfogású utánpótlás-csapatbajnoksággal avatták fel a birkózósport állandó otthonát, a megújult Körcsarnokot. A döntőbe az előzetes várakozásoknak megfelelően a Dorogi NC és az ESMTK csapat jutott be, a győztes kiléte pedig csupán az utolsó párharcban dőlt el. A dorogi Vátzi Roland úgy lépett szőnyegre, hogy csapata sikeréhez technikai tusra vagy tusra van szüksége, más eredmény esetén az ESMTK a bajnok. A tizenhat éves birkózó elbírta a nyomást: tusolta Ármán Máriót, néhány pillanat múlva pedig a levegőben találta magát.
A boldog csapattársak előbb a nyakába ugrottak, majd a magasba dobálták, hogy aztán végre a mérkőzésvezető is kihirdethesse a győztest.
Vátzi Roland (pirosban) lett a dorogiak hőse
„A mérkőzés előtt nagyon izgultam, de az edzőm, a csapattársaim és a szüleim is mind-mind azt mondták, hogy képes vagyok a tusgyőzelemre. Úgy mentem fel a szőnyegre, hogy mindenképpen végrehajtom a bravúrt a csapatért. Az elején még nem akartam kockáztatni, de aztán, amikor az edzőm üvöltötte a szőnyeg széléről, hogy indítsak, minden erőmet összeszedve sikerült tusolnom a nálam jóval nehezebb ellenfelemet. Hihetetlenül boldog voltam, azon viszont meglepődtem, hogy a társaim a levegőbe dobáltak” – eleveníti fel a sorsdöntő mérkőzés pillanatait a Dorogon birkózó és tanuló, de tatabányai Vátzi Roland. Szerényen rögtön hozzáteszi, attól még, hogy övé volt az utolsó mérkőzés, a társak is kellettek ahhoz, hogy Dorogra kerüljön a bajnoki cím.
Roland öccsével, Bálinttal néhány évig párhuzamosan focizott és birkózott, de tízéves kora óta már csupán az utóbbit űzi.
„Mindig is tetszettek a küzdősportok, ráadásul édesapám és a nagybátyám is birkózott. Országos bajnokságot nyertek, de a juniorkor után befejezték a pályafutásukat. Finoman fogalmazva is elég telt kisgyerek voltam, és azt mondták, a sportág jót tesz az alakomnak. Amellett azt is hallottam, hogy a lányok buknak a birkózókra…” – mondja a sportágválasztásról a Zsigmondy gimnázium tizedikes tanulója, aki – társaival együtt – keményen megdolgozott a csapatbajnoki sikerért.
Az alapozáskor hetente kilenc edzésen vesz részt, hajnali ötkor kel, edzésre siet, majd onnan az iskolába. Tanulás után újabb edzés következik, de a jegyein nem látszik meg a kettős terhelés: félévkor 4,74-es átlaga volt. Roland már a továbbtanulásról is döntött: jogi egyetemre jelentkezik, ügyvédként képzeli el a jövőjét.
„Dorogon a legjobb helyen vagyok. Nálunk többet senki nem edz az országban, Lévai Zoltán rendet tart, nagy a fegyelem, de bármit meg tudok vele beszélni. A városban tisztelik a birkózókat, és a fiatalok eredményeit is elismerik. Az iskolában az osztálytársaim, a tanárok, sőt még a gondnok is nagyon örült a csapatbajnoki győzelemnek. Szabadidőm ugyan nincs túl sok, de remélem, megtérül a sok befektetett energia.”
A motorozással kikapcsolódó Roland – nagy bánatára a kora miatt még csak ötven köbcentiméteres gépet vezethet – komoly célt tűzött ki maga elé: szeretne bekerülni a kadetválogatottba.
„Sokan mondják, minden feltétel adott, hogy válogatott legyek, élni is akarok a lehetőséggel. És ha már bekerülök a csapatba, szeretnék jó eredményt elérni világversenyen. Edzőpartnerem, kollégiumi szobatársam és egyben a legjobb barátom, Érsek Robi már átélte mindazt, hiszen kadet-világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnoki bronzérmes. Igyekszem tanulni tőle és megfogadni a tanácsait.”
