U16: három góllal nyertünk Románia ellen

Belvon Attila együttese jó játékkal, megérdemelten győzte le a román korosztályos együttest.

U16-os válogatottunk néhány hete Dániában kétszer is legyőzte a házigazdákat, és a románok elleni párosmérkőzés első összecsapásán is meggyőző játékkal tudott nyerni. Belvon Attila sérülések és betegségek miatt nyolc játékosára nem számíthatott, de ez legkevésbé sem látszott meg a mieink teljesítményén, szervezett, fegyelmezett futballt mutattak be a fiatalok.

Az első félidőben csak a magyar válogatott előtt adódtak lehetőségek, támadásban jóval kombinatívabbak voltunk ellenfelünknél, a védekezésünkön pedig nem talált fogást ellenfelünk. Kidolgozott akcióinkat a szünetig nem tudtuk góllal befejezni, egy szöglet után viszont eredményesek voltunk, a 7. percben Szerető Krisztofer sarokrúgása után Szoboszlai Dominik lőtt közelről a hálóba (1-0).

A második játékrészben minden kerettag lehetőséget kapott a bizonyításra, de a teljesítményünk a sorozatos cserék után sem esett vissza. A 65. percben egy újabb Szerető Krisztofer-szöglet után szereztünk gólt, ezúttal Opavszky Balázs továbbított a kapuba (2-0). A végeredményt a hajrában állítottuk be, egy szépen kijátszott akció végén: Winkler András futott el a bal oldalon, beadását követően Tóth Zoltán lőtt a hálóba (3-0).

IMG_0373

– Örülök, hogy egy képzett, dinamikus játékosokból álló, jó román csapat ellen ilyen szép eredményt értünk el, de hosszú még az út előttünk, semmiféleképpen sem szabad elbíznunk magunkat, és esetleg elhinni, hogy kész csapatunk van, amely máris érett futballt játszik. Ez csupán egy lépcsőfok a céljaink eléréséhez, nagyon sokat kell még előrelépnünk az első tétmérkőzésekig – értékelt a lefújás után Belvon Attila.

Magyarország-Románia 3-0 (1-0)

Magyarország: Oroszi István (Kovács Péter, 41. )- Terbe Botond (Barta Barnabás, 64.), Horváth Csanád (Mocsi Attila, 64.), Bolla Gergő (Opavszky Balázs, 55.), Győri Olivér (Nagy Barnabás, 41.) – Szoboszlai Dominik (Daróczi Zoltán, 55.), Kovács Krisztián (Darabont Gábor, 55.) – Csonka András (Szabó Richárd, 64.), Szerető Krisztofer (Kiss Tamás, 64.), Horváth Olivér (Winkler András, 55.) – Pócsik Botond (Tóth Zoltán, 55.)

G.: Szoboszlai 7., Opavszky 65., Tóth 80.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS