U18: Csak mezőnyben nőttünk Montenegró fölé

U18-as válogatottunk végig jelentős fölényben játszott a montenegróiak elleni csütörtöki felkészülési mérkőzésen, de csak döntetlent tudott kiharcolni.

A két válogatott kedden mérkőzött meg először, akkor a montenegróiak egy büntetőből szerzett találattal 1-0-ra győzni tudtak. A csütörtöki visszavágón már a mérkőzés elejétől kezdve a magyar csapat dominált, de fölénye csak helyzetekben (köztük két-három ziccerben) mutatkozott meg, a félidő hajrájáig egyik lehetőséget sem tudtuk kihasználni. A 43. percben végül megszereztük a vezetést, egy hosszú indításra Kamarás György csapott le, kapura tört, majd a kifutó kapust átemelve 12 méterről a hálóba helyezett (1-0).

A szünet után két perccel, első valamirevaló helyzetéből egyenlített Montenegró, egy szabadrúgást követő fejessel alakította 1-1-re az eredményt. Ezt követően visszaállt a korábbi rend, a magyar válogatott futballozott dominánsan, de hatalmas mezőnyfölénye nem hozott gólt, csak kihagyott helyzeteket, így döntetlennel ért véget a találkozó.

– A csapat tökéletesen megvalósította a megbeszélt taktikát, végig mi domináltunk, labdabirtoklásban elképesztő fölényben voltunk és nagyon sok kombinatív támadást vezettünk, de mindez nem sokat ér, ameddig az eredményben nem látszik meg a jó mezőnybeli teljesítmény. El kell jutni oda, hogy ne csak a játék képe legyen domináns, röviden: meg kell tanulnunk nyerni – mondta mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.

Magyarország-Montenegró 1-1 (1-0)

Magyarország: Zöldessi Illés (Gundel Takács Bence, 46.) – Szilágyi Zoltán, Tóth Dávid, Szalai András, Nagy Zsombor (Nagy Roland, 60.) – Tóth Keve, Bayer Bence – Tömösvári Bálint (Jelena Richárd, 60.), Takács Ronald (Bodrogi János, 60.), Kovács Dávid (Herjeczki Kristóf, 46.) – Kamarás György (Dragóner Filip, 46.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS