U19-es válogatott: Eseménydús meccsen győzelem Montenegró ellen

foci003.jpg

A május 3. és 8. között Tatabányán és Telkiben megrendezésre kerülő Európa-bajnoki elitkörre készülő U19-es válogatottunk kedden Tatabányán játszott edzőmérkőzést Montenegróval.

Szapor Gábor gárdája igen kemény csatát vívott a vendégekkel (a második félidőben két montenegrói játékos, valamint Ladányi Tibor is piros lapot kapott), s Tischler Patrik 92. percben, tizenegyesből szerzett góljával 1-0-ra győzött.

Szapor Gábor szövetségi edző Kovácsik Ádám – Major Ádám, Szűcs László, Kálnoki-Kis Dávid, Ódé Norbert – Margitics Andor, Egerszegi Tamás (Ladányi Tibor az 59. percben) – Simon Krisztián, Németh László, Csiki Norbert (Nagy Tibor a szünetben) – Tischler Patrik összeállításban szerepeltette válogatottunkat.

A mieink többet birtokolták a labdát, mint a montenegrói gárda, mezőnyfölényünk helyzetekben is megmutatkozott, de ezek közül az első félidőben egyet sem sikerült értékesíteni. Ellenfelünk gyors kontratámadásokra alapozta játékát, de ezek az akciók nem hordoztak magukban igazán sok veszélyt. A második negyvenöt percben meglehetősen sok szabálytalanság tördelte a játékot. A 69. percben a nem sokkal azelőtt csereként beállt Ladányi Tibor már második sárga lapját kapta meg, azaz le kellett vonulnia a pályáról, majd a 78. percben Stefan Savic is piros lapot kapott. A 92. percre is maradt kiállítás: Ilija Buluhovic a 16-oson belül lerántotta Tischler Patrikot, ezért a vendégek védője is megkapta a pirosat. A tizenegyest Tischler végezte el, és higgadtan a jobb alsó sarokba helyezett, így csapatunk az utolsó percben megnyerte a mérkőzést.

– Szikrázóan kemény, jó iramú mérkőzésen egy jogos büntetőből szerzett góllal tudtunk győzni – nyilatkozta honlapunknak a találkozó után Szapor Gábor. – Az Eb-selejtező elitkörben is hasonló mérkőzésekre számíthatunk, ezért örülök, hogy jobban játszottunk ellenfelünknél és meg is nyertük a meccset.

A két együttes szerdán 15 órakor Telkiben ismét összeméri tudását.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.