U19: nem bírtuk a hajrát a csehek ellen

U19-es válogatottunk lejátszotta második felkészülési mérkőzését is a cseh válogatott ellen, a találkozót 3-2-re a vendégek nyerték meg.

A magyar válogatott összeállítása több helyen is változott a keddi összecsapáshoz képest, és taktikailag is voltak változások a játékunkban. A magyar válogatott feljebb tolta a védekezését, mint az első meccsen, már a cseh térfélen nyomást gyakoroltunk a vendégek játékosaira, akik az első félidőben nem is igazán találták a játékunk ellenszerét. Az első gólt mégis a cseh válogatott szerezte, a 9. percben, egy jobb oldali támadásuk során sikerült megbontaniuk a védelmünket, és az alapvonalról visszapasszolt labdát Jiri Klíma lőtte közelről a léc alá (0-1). A gól után óriási nyomást gyakoroltunk a vendégek kapujára, egymás után alakítottuk ki a helyzeteket, de a lövéseinknél vagy egy blokkoló láb lépett közbe, vagy a kapus védett. A 23. percben gólt eredményezett a magyar fölény, egy jobbról érkező keresztlabdát Szivacski Donát szerzett meg a jobbösszekötő helyén, majd éles szögből, 7 méterről a jobb sarokba lőtt (1-1). Az egyenlítés után maradt a jelentős magyar fölény, és a 45. percben átvettük a vezetést is, Haris Attila tette ki a labdát a balösszekötő helyén beinduló Szatmári Istvánnak, aki 10 méterről kilőtte a kapu bal sarkát (2-1).

A második félidő első 20 percében kiegyenlített volt a játék, egyik csapat sem tudott mezőnyben a másik fölé kerekedni, a hajrához közeledve azonban elfáradtunk, a csehek átvették az irányítást, és a 74. percben Daniel Trubac találatával kiegyenlítettek (2-2). A magyar válogatott játékában nem volt benne az újabb gól, a csehek megérezték, hogy lehet keresnivalójuk az utolsó percekben is, és nem sokkal a lefújás előtt Filip Hasek jól helyezett 17 méteres lövésével megfordították az eredményt, ezzel 3-2-re megnyerték a találkozót.

– Az első félidőben mutatott játékkal minden szempontból elégedett vagyok, de amíg a csehek egyszer jutottak el a kapunkig, és ebből gólt szereztek, mi négy-öt nagy lehetőséget is kihasználatlanul hagytunk – mondta a mérkőzés után Sören Osterland szövetségi edző. – Ezzel együtt is sikerült megfordítanunk az állást, és a hatvanadik perc környékéig igazán jól teljesítettünk. Ezt követően nagyon elfáradtunk, a cseheknek pedig új lendületet adtak a cseréik, és megfordították az állást. Az első félidei játékunk több mint biztató, de a helyzeteket jobb hatékonysággal kell kihasználnunk a jövőben. Bár két vereséget szenvedtünk, a látottak alapján azt gondolom, nem vagyunk gyengébbek a cseh válogatottnál, de ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el egy ilyen jó erőkből álló ellenféllel szemben, fejben végig erősnek kell lennünk, valamint ki kell küszöbölnünk a fáradtságból adódó hibákat.

Magyarország-Csehország 2-3 (2-1)
Magyarország: Demjén Patrik – Szivacski Donát (Bartucz Martin, 46.), Kertai Dániel (Pávkovics Bence, 76.), Hursán György, Beke Zsolt – Vogyicska Bálint, Haris Attila (Fehér Imre, 81.), Petró Balázs – Murka Benedek (Szabó Bence, 68.), Popov Patrik, Szatmári István (László Noel, 72.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS