U20: egyre kevesebben a pályán

Ezúttal a Videotonban és a Békéscsabában sem lépett pályára az élvonalban U20-as korosztályhoz tartozó fiatal. Összességében elmondható: kevesebben játszottak, mint az eddigi fordulóban, de annál hatékonyabban. Balogh Norbert, Németh Márió és Tóth Patrik gólt szerzett, Berecz Zsombor  gólpasszt osztott ki.

Nagy-Pál Tamás Az ötödik fordulót is lejátszották az NB I-ben, az U20-as játékosok most kapták a legkevesebb szerepet. A DVTK–Debrecen (0-2) mérkőzésen Kitl Miklós (18) és Nemes Milán (18) is kezdett miskolciaknál, előbbit viszont szűk fél óra után le kellett cserélni sérülés miatt. A DVSC-ben Balogh Norbert (19) kapott az első perctől bizalmat, amit meg is hálált, hiszen megszerezte második gólját a szezonban, ráadásul több helyzete is volt, a kapufát is eltalálta.

Balogh Norbert

Balogh (jobbra) második gólját szerezte a szezonban  •  Forrás: dvtk.eu

Szombathelyen Németh Márió (20) (címlapfotó: Vágvölgyi Bálint) döntötte el a Haladás–Paks találkozót (1-0): higgadtan vette át a labdát, fektette el a védőjét és lőtt a hálóba. Kővári Róbert (19) és Lenzsér Bence (19) hiába kezdett a második oldalon, ezúttal egyikük sem tudott annyira kiemelkedőt nyújtani, mint egy héttel korábban.

A Békéscsaba szakmai stábja úgy döntött, nem szavaz bizalmat Felcsúton fiatalnak, ami ezúttal eredményre vezetett, ugyanis először nyert az újonc gárda a szezonban (2-1). A Puskás Akadémiában Sallai Roland (18) ezúttal nem talált be, de az első félidőben jó teljesítményt nyújtott. A csereként beállt Pintér Bence (19) nem tudott hozzátenni csapata játékához.

Tóth Patrik

Tóthot ünneplik egyenlítő gólja után  •  Forrás: ujpestfc.hu

A kitűnő hangulatú Újpest–Honvédon (1-1) Tóth Patrik mindössze 27 percet kapott, de azt maximálisan kihasználta, hiszen – lesgyanús – egyenlítő gólt szerzett a lila-fehéreknek. A találatnál Bobál Dávid (19) is hibázott – ahogy a teljes védelem -, pedig előtte remek teljesítményt nyújtott, hősiesen védekezett, rendre megelőzte a támadókat.

A Vasasban már megszokhattuk, hogy Berecz Zsombor (19) és Vida Máté (19) is stabil kezdő, előbbi most egy gólpasszt is kiosztott, az angyalföldiek pedig 2-1-re nyertek a fiatalokat végig mellőző, címvédő Videoton ellen. Simon Antal csapatába Osváth Attila (20) is beállt a hajrára.

SZAKÉRTŐNK: Simon Antal, a Vasas vezetőedzője:
„Berecz a korához képest játékintelligens, nagy munkabírású és remek a lövőkészsége. Volt is egy hatalmas átlövése. A támadásokból és a védekezésből is kiveszi a részét. Vida rendkívül fordulékony, gyors lábú középpályás. Emellett remekül olvassa a játékot és nagyon nehéz lekövetni a mozgását. Több poszton is bevethető, gyakorlatilag a középpálya bármelyik részén, ráadásul még szélsőként is. Mindketten hatalmas reménységek, ha így fejlődnek tovább, akkor erősebb bajnokságban is megállhatják a helyüket és bizonyíthatják, hogy a magyar labdarúgásnak még vannak értékei.”

Nagy Ádám (20) bejátszotta magát az FTC kezdőjébe, ezúttal is bizonyította, hogy rászolgált, jól mozgatta társait a középpályán. A kétgólos vereséget szenvedő MTK-ban Gera Dániel (19) súlytalan volt, a helyére beállt Varga Szabolcsnak (20) pedig egyetlen veszélyes lövése akadt.

HÉTRŐL HÉTRE 
1. FORDULÓ. 10 csapatban 20 játékos összesen 1154 percet játszott.
2. FORDULÓ. 11 csapatban 19 játékos összesen 1073 percet játszott.
3. FORDULÓ. 10 csapatban 18 játékos összesen 1236 percet játszott.
4. FORDULÓ: 12 csapatban 23 játékos összesen 1229 percet játszott.
5. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1048 percet játszott.
Kiemelkedőt nyújtott a három gólszerző, Balogh Norbert, Tóth Patrik és Németh Márió is, de Berecz Zsombor gólpassza is említést érdemel. Összességében hiába játszott most a legkevesebb fiatal, ennyi jó teljesítmény egyetlen korábbi fordulóban sem akadt.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA:
1. Balogh Norbert (DVSC) 2 gól, 2. Viczián Ádám (Békéscsaba), Balogh Norbert (DVSC), Sallói Dániel (Újpest), Sallai Roland (Puskás), Tóth Patrik (Újpest), Németh Márió (Haladás) 1 gól.
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTÁK:
1. Berecz Zsombor (Vasas), Lenzsér Bence (Paks), Bobál Dávid (Honvéd) 450 perc, 4. Balogh Norbert (DVSC) 400 perc, 5. Vida Máté (Vasas) 389 perc. 6. Sallai Roland (Puskás) 348 perc, 7. Sallói Dániel (Újpest) 325 perc, 8. Varga Szabolcs (MTK) 322 perc, 9. Németh Márió (Haladás) 299 perc, 10. Nagy Ádám (FTC) 296 perc, 11. Osváth Attila (Vasas) 281 perc,12. Nemes Milán (DVTK) 270 perc, 13. Kitl Miklós (DVTK) 200 perc, 14. Kővári Róbert (Paks) 188 perc, 15. Viczián Ádám (Békéscsaba) 176 perc, 16. Szalai Dániel (Békéscsaba) 165 perc, 17. Gera Dániel (MTK) 150 perc.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS