A magyar U21-es válogatott a 92. percben szerzett találattal győzött 2-1-re a máltaiak elleni gyirmóti Európa-bajnoki selejtezőn.
A magyar válogatott múlt pénteken a németek otthonában ért el megsüvegelendő eredményt, Vida és Zsótér góljaival 2-1-re legyőzte az U21-es Eb-címvédőt. A bravúros eredmény az önbizalom szempontjából jót tett a csapatnak, de Michael Boris szövetségi edző kiemelte: első Eb-selejtező mérkőzésünkön, Málta ellen nagyon nehéz meccs várhat a csapatra. A máltaiak két meccset már lejátszottak a sorozatból, Belgiumban és Cipruson is 2-1-re kaptak ki, utóbbi mérkőzésen a 93. percben kapott góllal maradtak alul.
A vendégek elsősorban a masszív védekezéssel nehezítették meg ellenfeleik dolgát, ezért a magyar válogatott is arra készült, hogy a kapuja elé behúzódó riválist védelmét kell majd feltörnie. Az első percekben a vártnál nyíltabb volt a mérkőzés, a máltaiak azzal próbáltak meglepetést okozni, hogy hozzánk hasonlóan három belső védővel álltak fel, és a vártál bátrabban futballoztak.
Negyedóra kiegyenlített játék után Zsótér lövése jelentette az első magyar helyzetet, a máltaiak kapusa vetődve védett a bal alsó saroknál. Két perccel később megszereztük a vezetést: Szalai Attila futott el a bal oldalon, beadása után Makrai még rosszul találta el fejjel a labdát, de érkezett Bíró Bence, és védőjét megelőzve, közelről a léc alá lőtt (1-0).
Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, a 18. percben a máltaiak egyetlen felnőtt válogatottsággal rendelkező játékosa, Beerman kapott labdát a balösszekötő helyén, befelé kezdett cselezni, három védőn is túljutott, majd nagy gólt lőtt a bal felső sarokba (1-1).
A 27. percben Szoboszlai bal oldali szöglete után Kecskés Ákos fejesét védte bravúrral Galea kapus. A 31. percben Csernik jobb oldali beadása után Bíró tette sarokkal kapura a labdát, de nem volt kellő erő a lövésben. Ebben a periódusban egyértelmű fölénybe kerültünk, szögleteink, szélről való beadásaink veszélyesek voltak, de nem sikerült gólt szereznünk belőlük: a 36. percben Csernik beívelését követően Bíró a keresztlécre fejelt 6 méterről a labdát, az ismétlést Makrai bólintotta a kapu fölé. Nem sokkal később Vida lőtt kevéssel a kapu fölé, majd Makrai tekert a keresztlécre távolról. A 42. percben Makrai a bal oldalon cselezte le magát az alapvonalig, pontos beadása után Csernik jól érkezett, de 3 méterről az üres kapu mellé pörgetett.
A szünet utáni első percekben valamelyest alábbhagytak a magyar rohamok, de az irányítást nem adtuk ki a kezünkből. Michael Boris változtatott a szerkezeten, de hiába szorítottuk be a máltaiakat, a védekezésüket nem sikerült feltörnünk, lövéseinknél rendre odaért egy blokkoló láb. A máltaiak teljesen beszorultak a meccs végén saját kapujuk elé, és nem is bírták ki a nyomást: a 92. percben Zsótér Donát bal oldali szabadrúgása után Lenzsér Bence fejelt 5 méterről a bal alsó sarokba, kialakítva a 2-1-es végeredményt.
– Az történt, amit vártunk, a máltaiak rendkívül jól védekeztek, nagyon megnehezítették a dolgunkat a kapujuk előtt. Ezzel együtt a szünetig eldönthettük volna a mérkőzést, hiszen két kapufánk volt, ziccert hibáztunk, vagyis a helyzeteink megvoltak. Elég volt azonban egyetlen megingás védekezésben, és ellenfelünk mindjárt gólt szerzett. A második félidőben mindent megtettünk a gólszerzés érdekében, és az utolsó pillanatokig számítottam arra, hogy megszerezzük a győzelmet. Ez a nemzetközi szint, itt már nincsenek gyenge ellenfelek és könnyű győzelmek – nyilatkozta a mérkőzés után Michael Boris.
Magyarország-Málta 2-1 (1-1)
Magyarország: Demjén Patrik – Lenzsér Bence, Kecskés Ákos, Tóth Bence – Csernik Kornél (Koszta Márk, 82.), Vida Máté, Zsótér Donát, Szoboszlai Dominik, Szalai Attila (Spandler Csaba, 64)- Makrai Gábor (Kundrák Norbert, 78.), Bíró Bence