U21: Ausztria és Lengyelország ellen folytatódik a felkészülés

A formálódó magyar férfi U21-es válogatott Lengyelországgal és Ausztriával csap össze felkészülési mérkőzéseken az őszi Eb-selejtezőkre készülve.

A korosztályváltáson átesett U21-es válogatott a harmadik és a negyedik felkészülési mérkőzésére készül: Görögország és Szlovákia után ezúttal Lengyelország és Ausztria lesz az ellenfél idegenben. A felkészülési meccsek célja, hogy a stáb megtalálja a megfelelő játékoskeretet, mire 2017. szeptember 5-én megkezdődnek a 2019-es Európa-bajnokság selejtezői.

Teljesen új kerettel, az 1996. január 1-je után született labdarúgókkal készülünk az Eb-selejtezőkre. A játékosoknak is meg kell ismerniük egymást, és persze nekem is őket. Egyelőre nagy a fluktuáció a csapaton belül, sok fiatalnak adunk lehetőséget a bizonyításra. Egy tanulási folyamat elején járunk, minden meccsből, minden elkövetett hibából tanulnunk kell. Természetesen nem örülök az eddigi vereségeknek, de hasznos tapasztalatokat szerzett a stáb és a játékosok is. Nincs sok időnk az első tétmeccsünkig, addig is kettőzött erővel kell dolgoznunk, hogy ha eljön az idő, készen álljunk a feladatra – értékelte a csapat helyzetét Michael Boris a Szlovákia elleni mérkőzés után.

A magyar férfi U21-es csapat először Lengyelországban, Niecieczában lép pályára a hazaiak korosztályos csapata ellen június 9-én, 19 órakor, majd három nappal később, június 12-én Ausztria lesz az ellenfél Ritzingben 18 órától.

A magyar férfi U21-es válogatott kerete

Kapusok
Bukrán Erik (DVTK)
Demjén Patrik (Dorogi FC)
Megyeri Gábor (NYVSC)

Védők
Kecskés Ákos (Újpest FC)
Lenzsér Bence (Paks)
Polgár Kristóf (Swietelsky-Haladás)
Szalai Attila (Rapid Wien)
Spandler Csaba (PFLA)

Középpályások
Katona Máté (MTK Budapest)
Povázsai Zsolt (Szeged 2011-Grosics Akadémia)
Szabó Bence (PFLA)
Szántó Tamás (Rapid Wien)
Tóth Máté (Swietelsky-Haladás)
Vida Máté (Vasas SC)
Zabari Dávid (Szeged 2011-Grosics Akadémia)

Csatárok
Kundrák Norbert (FTC)
Makrai Gábor (DVTK)
Murka Benedek (Vasas SC)

A 2019-es U21-es Eb-t Olaszországban és San Marinóban rendezik meg, a selejtezőkben induló 54 csapatot 9 hatos csoportba osztották be.

A kilenc csoportgyőztes automatikusan kvalifikálja magát a tornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig play off során dönt a maradék két helyről (12 résztvevője lesz a tornának, az olaszok automatikus, a házigazda jogán lesznek ott az Eb-n, San Marinónak azonban indulnia kell a selejtezőben). A sorozatban az 1996. január 1-je után született labdarúgók vesznek részt.

A magyar válogatott csoportja (6. csoport):

Svédország
Belgium
Törökország
MAGYARORSZÁG
Málta
Ciprus

A magyar válogatott Eb-selejtezős programja:

2017:

szeptember 5.: Magyarország–Málta
október 10.: Törökország–Magyarország
november 10.: Magyarország–Svédország
november 14.: Ciprus–Magyarország

2018:

március 22.: Magyarország–Ciprus
március 26.: Belgium–Magyarország
szeptember 7.: Svédország–Magyarország
szeptember 11.: Magyarország–Belgium
október 12.: Málta–Magyarország
október 16.: Magyarország–Törökország

Forrás: www.mlsz.hu – RSS