U21: elkészült a 2019-es Eb-selejtező csoportbeosztása

Csütörtökön délelőtt megtartották az U21-es Eb-selejtező sorozat csoportbeosztását, a svéd, a török és a belga válogatott is az ellenfeleink között lesz.

A 2019-es U21-es Eb-t Olaszországban és San Marinóban rendezik meg, a selejtezőkben induló 54 csapatot 9 hatos csoportba osztották be. A magyar válogatott a negyedik kalapból várta a nyoni sorsolást, miután az előző Eb-selejtező sorozatban csak az ötödik helyen végzett csoportjában, és ezzel némileg visszacsúszott a kalapbeosztás alapjául szolgáló koefficiens-ranglistán.

A magyar válogatott csoportjába elsőként Máltát, majd Ciprust sorsolták ki, ezután húztak ki bennünket, a harmadik kalapból Törökország, a másodikból Belgium, az elsőből Svédorszég került a mieink mellé.

A kilenc csoportgyőztes automatikusan kvalifikálja magát a tornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig play off során dönt a maradék két helyről (12 résztvevője lesz a tornának, az olaszok automatikus résztvevők, San Marinónak azonban részt kell vennie a selejtezőben).

A sorozatban az 1996. január 1-je után született labdarúgók vesznek részt, az első csoportmérkőzéseket március végén rendezik meg.

A magyar válogatott csoportja (6. csoport):

Svédország
Belgium
Törökország
MAGYARORSZÁG
Málta
Ciprus

További részletek hamarosan…

Forrás: www.mlsz.hu – RSS