U21: “Győzni megyünk Izraelbe”

Vida Máté, az U21-es válogatott középpályása hat pontot vár a csapattól a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn.

Az U21-es válogatott keretének tagjai már a múlt héten megkezdték a közös gyakorlást Telkiben, pénteken pedig egy kétszer 35 perces edzőmeccset is játszottak az A-válogatottal. A hétvégi pihenőt követően ismét együtt készül az együttes, immár teljes létszámban, kiegészülve Forgács Dáviddal és a bokasérüléséből a napokban felépülő Kalmár Zsolttal.

A csapat kedden utazik el Izraelbe, ahol csütörtökön 18.45-től lép pályára a házigazdák ellen, a Petah Tikva-i Ha Moshava Stadionban.

Vida Máté, a magyar válogatott középpályása az utolsó itthoni edzésen az MLSZ TV-nek elmondta: hasznos volt a csapat számára, hogy már a múlt héten megkezdhette a felkészülést a soron következő két Eb-selejtezőre, vasasos csapattársa, a kapus Nagy Gergely pedig azt emelte ki: két hasonló képességű együttes játszik egymás ellen csütörtökön, a mieink célja, hogy visszaszerezze az albánok ellen hazai pályán elvesztett két pontot.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Nagy Gergely (Vasas FC)

Banai Dávid (Újpest FC)

Székely György (Paksi FC)

Védők:

Lenzsér Bence (Paksi FC)

Kecskés Ákos (Újpest FC)

Bese Barnabás (MTK Budapest)

Bobál Dávid (Budapest Honvéd)

Polgár Kristóf (Liverpool FC)

Botka Endre (Budapest Honvéd)

Hangya Szilveszter (Vasas FC)

Középpályások:

Vida Máté (Vasas FC)

Kocsis Gergő (Puskás Akadémia FC)

Forgács Dávid (A.C. Pisa)

Berecz Zsombor (Vasas FC)

Sallai Roland (Puskás Akadémia FC)

Kalmár Zsolt (Red Bull Leipzig)

Támadók:

Novothny Soma (DVTK)

Gera Dániel (MTK Budapest)

Varga Szabolcs (MTK Budapest)

Mervó Bence (FC Sion)

Az U21-es válogatott novemberi programja:

November 12., csütörtök:

Izrael-Magyarország 18:45 Ha Moshava Stadion, Petah Tikva

November 16., hétfő:

Magyarország-Görögország 18:45 Alcufer Stadion, Gyirmót

Forrás: www.mlsz.hu – RSS