Udinese-Milan 3-1: Játékos statisztikák

A Milan a márciusi válogatott szünetet megelőzően idegenben 3-1-re kikapott az Udinese együttesétől az olasz bajnokság 27. fordulójában. Az összecsapást követően összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat.

A csapat 27 fordulót követően továbbra is a negyedik helyen áll a tabellán 48 ponttal, a mérleg 14 győzelem, 6 döntetlen és 7 vereség, továbbá 44 rúgott gól és 36 kapott gól. A Rossoneri a legutóbbi 5 bajnoki meccséből kettőt megnyert, kettőt elveszített és egy alkalommal döntetlent játszott.

Zlatan Ibrahimovic lett nem csupán a Milan, hanem az egész olasz élvonalbeli bajnokság, azaz a Serie A történetének legidősebb gólszerzője. A svéd világklasszis 41 évesen, 5 hónaposan és 15 naposan vette be az Udinese kapuját tizenegyesből. Eddig a Milan legendája, Alessandro Costacurta volt a rekorder, aki 2007 májusában – szintén az Udinese ellen, szintén büntetőből – talált be a karrierje utolsó mérkőzésén. A korábbi olasz középhátvéd 41 évvel és 25 nappal tartotta a rekordot közel 17 éven keresztül.

Ez volt a Milannak a szezonbeli hetedik veresége a Serie A-ban, ráadásul a legutóbbi 3 bajnokin a megszerezhető 9 pontból mindössze egyet tudott begyűjteni a Fiorentina-Salernitana-Udinese hármas ellen.

Ibrahimovic az európai topligákat tekintve is minden idők legidősebb gólszerzőjévé lépett elő. Ráadásul a 41 éves svéd válogatott játékos 1999 óta 25 különböző naptári évben volt eredményes.

Ibra a 93. gólját szerezte tétmeccsen a Milan színeiben és több mint 1 év után talált be újra az ellenfél kapujába: legutóbb tavaly januárban a Venezia kapuját vette be.

A 2023-as esztendőben csak a Cremonese (23) és a Sampdoria (23) kapott több gólt a Milannál (21) a Serie A-ban.

A Milan a Udinese elleni 3-1-es vereségével a legutóbbi 5 idegenbeli mérkőzéséből négyet elveszített a Serie A-ban. Pontosan ugyanannyit, mint az azt megelőző 54 idegenbeli bajnoki meccsen.

Ibrahimovic 76 játékpercet töltött a pályán és 41 évesen 6,9 km-t tett meg a meccsen.

Ismael Bennacer mutatta be a legtöbb sikeres szerelést (4) a csapatból.

Sandro Tonali nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a mérkőzésen.

MECCS STATISZTIKÁK:

36% LABDABIRTOKLÁS 64%
14 LÖVÉSI KÍSÉRLET 10
5 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 6
3 GÓLOK 1
6 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 3
3 BLOKKOLT LÖVÉSEK 1
0 KAPUFA 0
210 PONTOS PASSZOK 425
73% PASSZPONTOSSÁG 84%
5 SZÖGLET 6
1 LES 3
5 VÉDÉS 2
16 SZABÁLYTALANSÁG 9
4 SÁRGA LAP 2
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L CS SZ SP % KP MP MF HI
MAIGNAN 90 5(3)
KALULU 90 2 71 93 1 5(3) 1(0) 8(6)
THIAW 90 1(1) 1(0) 1 52 81 6(1) 10(7) 12(8)
TOMORI 76 1 40 95 6(2) 2(2) 5(5)
SAELEMAEKERS 64 1(1) 1(1) 1 13 76 8(5) 1(0)
BENNACER 64 4 46 88 7(5) 6(5)
TONALI 90 1(1) 1 55 86 3 4(3) 1(1) 10(4)
BALLO-TOURE 90 1(1) 1(0) 2 28 88 6(3) 2(1) 2(1)
BRAHIM 76 7(1) 1 21 100 1 12(3) 1(0)
LEAO 90 3(2) 8(5) 24 67 12(8) 3(1) 3(1)
IBRAHIMOVIC 76 2(1) 1(0) 16 73 3(1) 3(1) 2(2)
CALABRIA 14 10 71 2(1) 1(0) 2(0)
REBIC 26 10 63 2(0) 2(1)
ORIGI 14 1(0) 0 0 1(0) 1(0)
KRUNIC 26 1(0) 2 18 86 7(3) 1(0) 1(1)
DE KETELAERE 14 1(1) 6 67 1(1) 1(1)

jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

  1. TONALI – 12,35 KM
  2. KALULU – 11,15 KM
  3. BALLO-TOURÉ – 10,57 KM
  4. LEAO – 10,19 KM
  5. THIAW – 10,23 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

  1. KALULU – 33,13 KM/H
  2. REBIC – 32,85 KM/H
  3. THIAW – 31,88 KM/H
  4. TOMORI – 31,75 KM/H
  5. LEAO – 31,44 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ