Ugyanaz a hiba okozta Grosjean kicsúszásait

F1

2016. március 3. csütörtök, 20:36

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Haas

A Haas francia F1-es pilótája már-már kínos napot zárt Barcelonában: három alkalommal is a kavicságyban kötött ki, mindannyiszor előkerült a piros zászló. A csapat elárulta az okot.

Tovább folytatódott a Haas vesszőfutása a második teszten. Miután kedden az üzemanyagrendszer hibásodott meg, szerdán pedig turbógondok miatt nem tudtak mért kört teljesíteni, addig csütörtökön Romain Grosjean nem kevesebb, mint három alkalommal járta meg a kavicságyat, kicsúszásaival piros zászlót előidézve. Egy ízben két és fél óra esett ki a javításokkal, alig több, mint 30 perc elteltével azonban újra miatta állították le a tesztet. Mint kiderült, nem vezetői hibák álltak a háttérben.

„A fékezési ponttal volt gondja Romainnak, nehezére esett vezetni. A brake-by-wire fékhez van köze” – árulta el Günther Steiner csapatfőnök a gpupdate.net-nek, hogy ezúttal az elektronikus fékrendszer okozott fejfájást nekik. „Ez a Ferrari rendszere, de nekünk kell fejlesztenünk, hogy az igényeinkhez igazítsuk, nem használhatjuk az ő adataikat. A probléma nem a hardverrel van.”

„Ha nem hajtjuk meg eléggé az autót, nem fogjuk kiismerni, márpedig meg kell oldanunk a problémáinkat Ausztrália előtt. Már csak egy napunk van erre” – mondta Steiner, aki hozzátette, az utolsó piros zászlót a leintés előtt az okozta, hogy a pilóta túl nagy erővel találta el a rázókövet, mire a motor lekapcsolt.

Grosjean, aki a problémák ellenére is teljesített 77 kört – míg az első két napon a csapat mindössze 26-ig jutott – röviden summázta napját: „A BBW egy rendkívül bonyolult rendszer, 2013-ban és 2014-ben is voltak ilyen jellegű problémáink a Lotusszal. Most, hogy az autó gyorsabb lett ezen a héten, több gondra találunk rá. Szükséges megoldani ezeket, de úgy gondolom, Melbourne-ig sikerülni fog. Tudjuk, mi okozta a problémát, remélem, holnapra kijavítjuk” – mondta a francia pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS