Ügynöke szerint az edző számíthat Pasalicra

Mario Pasalic vasárnap a Pescara ellen debütált a Milanban és bebizonyosodott, hogy Vincenzo Montella számíthat a fiatal középpályásra – állítja a játékos ügynöke.

A 21 éves játékos a nyáron csatlakozott a piros-feketékhez egy évre kölcsönbe, azonban a hírek szerint a szerződésében szerepel egy bizonyos záradék, amely alapján a Milan elővásárlási joggal rendelkezik.

Pasalic a Pescara ellen bő fél óra játéklehetőséget kapott.

Vincenzo Cavaliere, a horvát középpályás ügynöke nyilatkozott a MilanNews.it internetes oldalnak.

“Mario nagyon izgatott volt, mert már alig várta, hogy viselje a Milan mezét. Az edzéseken jól teljesít és megtisztelőek számára Montella dicsérő szavai. Azt hiszem, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak. Ez egy nagyon fontos eredmény a Pescara ellen. Pasalic fizikailag jól érzi magát, visszanyerte formáját ebben a két hónapban Milanellóban. Készen áll, hogy teljes meccset játsszon, de tisztában van azzal, hogy harcolnia kell a helyéért.”

“A Pescara elleni meccsen egy valami bebizonyosodott: az edző számíthat Marióra, aki sok nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. A jövő? Túl korai lenne erről beszélni.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS