Itt a „jó” Balotelli?

Több mint húsz év után a második saját nevelésű futballista lehet a Juventusban, és az első, már a 2000-es években született játékos a Bajnokok Ligájában. A 16 éves olasz Moise Kean a korosztályos együttesekben kettesével termelte a gólokat, és bajnoki mérkőzésen többször már az első csapat kispadjára is leülhetett.

Majer Dániel A 16 éves elefántcsontparti származású Moise Kean lehet az olasz futball újabb Balotellije, legalábbis ami a pályán mutatott teljesítményt illeti. A már a felnőttekkel edző tini hamar kitűnt kortársai közül, most pedig jó esélye van arra, hogy előbb-utóbb Claudio Marchisio után ő legyen a második saját nevelésű játékos, aki bekerül a Juventusba.

Tizenhat évesen megállja a helyét a felnőttek között Fotó: squawka.com

Tizenhat évesen megállja a helyét a felnőttek között  •  Fotó: squawka.com

Februárban lett 16 éves, szeptemberben Bariban pedig már a Juventus U19-es csapatában is bemutatkozott, sőt, látványos győztes gólt szerzett. A 2006-os világbajnok Fabio Grosso boldogan hívta meg a három évekkel idősebbek közé, miután a kisebb korosztályokban folyamatosan kiemelkedően teljesített.

„Nekem teljesen normális idősebbek között játszani, egyáltalán nem tartom nehéznek” – nyilatkozta korábban az olasz La Gazzetta dello Sportnak. Szerény szavak a statisztikái tükrében. A torinóiak U15-ös együttesében tíz mérkőzésen 21, az U17-es csapatban 26 találkozón 24, az U19-es Primavera csapatban pedig hat alkalomból tíz gól a mérlege. Az utánpótlás-válogatottakban sem tétlenkedett, 21 mérkőzésen tíz gólig jutott. Olaszországban hasonló felhajtás kíséri, mint amilyent Mario Balotelli közel tíz évvel ezelőtti feltűnése váltott ki az Interben.

Az összehasonlítás nem is alaptalan, Kean egyik korábbi gólöröme során a Balotelli által még a Manchester City-ben sikerre vitt, „Miért mindig én?” feliratú pólóban ünnepelt, utána azonban gyorsan világossá tette: nem kívánja a botrányairól hírhedté vált olasz habitusát követni a magánéletben. „Eltekintve a butaságoktól, amelyeket a pályán kívül tesz, nagyon szeretem, mint játékost” – nyilatkozta a most a Nice-ben szereplő különcről.

Már 15 évesen szerepelt az UEFA Ifjúsági Ligában, amely sorozatban idén mindkét eddigi fellépésén gólt szerzett. Talán még ő sem gondolta volna, hogy a Bajnokok Ligájában is szerepet kap, igaz, egyelőre csak a keretbe került be a Lyon ellen. Az olasz bajnokságban viszont már többször is helyet kapott a kispadon, legutóbb a Juventus hétközi, Sampdoria elleni bajnokiján. Debütálására tehát több mint valószínű, hogy még idén sor kerül. Ha esetleg a Bajnokok Ligájában is pályára küldik, ő lehet a sorozat történetének első 2000-es években született labdarúgója.

Videós válogatás Kean megmozdulásairól:

Profiszerződése egyelőre nincs a Juventussal, pedig a zebráknak sietniük kell, ha meg akarják tartani, a hírek szerint ugyanis a Manchester City, az Arsenal, a PSG és a Real Madrid is vinné. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a számos topjátékos karrierjét egyengető Mino Raiola a menedzsere, aki többek között nyáron Paul Pogba Juventusból Manchester Unitedbe szerződését is tető alá hozta, van mitől tartania a torinói szakmai stábnak. „Ő az, akire figyelni kell 2017-ben, és ezt nem azért mondom, mert a menedzsere vagyok. Még csak 16 éves, de már most olyan elszánt, ami szinte már ijesztő. Nagy sztár lehet belőle” – nyilatkozta Raiola a Corriere dello Sportnak.

Természetesen annak az embernek a szavait, aki abból él, hogy megannyi futballistát értékesít milliókért, nem árt néha elosztani kettővel. Ebben az esetben viszont tényleg nem járhat messze az igazságtól a menedzser, különösen Massimiliano Allegrit, a felnőttcsapat vezetőedzőjét hallgatva. „Jóval magasabb szintet képvisel, mint más 2000-ben született játékosok. És még rengeteget fejlődhet, megvan benne a kellő minőség és sokoldalú is.”

A gólörömöt sokat gyakorolja Fotó: fourfourtwo.com

A gólörömöt sokat gyakorolja  •  Fotó: fourfourtwo.com

A Juventus utánpótlásából kikerülő kulcsjátékos ismeretlen fogalomnak számított az elmúlt évtizedekben Torinóban. Claudio Marchisio a zebrák egyetlen olyan játékosa, aki az eltelt több mint húsz év során be tudott kerülni az első csapatba. Nem csoda, hogy a klub emberei mindent megtesznek azért, hogy magukhoz láncolhassák a tinit, aki a fejelést, lövést és a sebességet tekinti legfőbb erényének. Társainál jóval fejlettebb izomzattal rendelkezik, ami még tovább nehezíti az ellene futballozó védők dolgát, akiknek sokszor esélyük sincs, hogy feltartóztassák. Mindazonáltal a döntéshozatalban van még hova fejlődnie, néha még mindig a rossz megoldást választja például egy-egy kontra során, pedig ahogy nő, egyre inkább olyan védőkkel találja szemben magát, akik felveszik vele a versenyt erőben és sebességben.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS