Jégpálya nyílt Budapesten, a II. kerületi Marczibányi téri Sportcentrumban.
Szilas György, a létesítmény vezetője kedden elmondta: mindenkinek – sportolóknak, diákoknak, korcsolyázni tanulóknak és a nagyközönségnek is – a rendelkezésére állnak. A tervek szerint márciusig tudnak jeget készíteni a sátortetős pályán.
A megnyitón több válogatott hokis, műkorcsolyázó és szinkronkorcsolyázó megjelent.