Újabb bronz a zárónapon

Érsek Róbert bronzérmet nyert, Váncza István ötödik lett a kötöttfogás második napján, amely egyben zárta is a szabadkai kadet Eb-t. A magyar csapat egy ezüstöt, öt bronzot és két ötödik helyet szerzett. Érmet mindhárom fogásnem hozott. Lengyel és török győztes akadályozta meg, hogy a szabadfogás után a kötöttben is minden arany a szovjet utódállamokba kerüljön.

Szekeres István Erős napjuk volt a kötöttfogásúaknak az utolsó szabadkai versenynapon. Több mérkőzést nyertek, mint amennyi elment. A vereségek között két olyan akadt, amelyet eleve eldöntött a nagyobb tudás, és a különbséget persze az elkövetkező évek kemény munkájával le lehet dolgozni. A többi vereség kiélezett küzdelemben alakult ki.
Aközben négy találkozót nyertek fiataljaink fölényesen, technikai tussal.

Az ötödik magyar bronzérem szerzője

Az ötödik magyar bronzérem szerzője

Az ember persze úgy van vele – és a birkózás közegében különösképpen –, hogy a vereség jobban izgatja, mint a győzelem. Hogy a mai érmesünkről, Érsek Róbertről szóljak, az önmagában nagyszerű, hogy éhgyomorra a görög, majd a bronzmérkőzésen a német ellenfelet egy percen belül elintézte. Sokkal keményebb meccsen verte a cseh Ondřej Dadákot. Intés itt, intés ott, 1-1. A hajrában jött a nagy ötlet, a ritkán látható, állásból végrehajtott húzás (tényleg így hívják), amely négy pontot ért, és persze végképp eldöntötte a meccset.
Hanem hát…
Hogy kaphatott ki ugyanez a remek kondiban lévő, technikailag is kiválóan felkészült dorogi fiatalember – az orosztól? Sarap Alihanov ugyanis hiába orosz, nem jobb birkózó Érseknél.
Konkrétan úgy kapott ki tőle, hogy az első menetet még kiléptetéssel és intéssel 2-0-ra hozta, de a másodikban az orosz levitte, 2-2; kiléptetéssel megint itt volt az előny, 3-2, és már csak 34 másodperc volt hátra; az orosz nem is annyira elszántan, mint inkább hisztérikusan rohant előre… A higgadt és erős Érsek úgy fékezi meg, mint Toldi a bikát, de most őt is elragadta hajráhangulat. A szőnyegen kívülre zuhantak, az orosz kapott pontot, 3-3, és ő nyert.
Hogy Alihanovot mennyire csak az akarat vitte előre, az a döntőben derült ki, ahol a második menetben szinte összeesett a fáradtságtól.

Gégény Dominik remek birkózóalkat, és nagyszerűen őrli az ellenfelek erejét. Tapad rájuk, nem engedi ellépni őket, hogy visszatámadjanak, és folyamatosan tolja, tolja őket. Azok meg kénytelen hátrálni, és jön az intés. Jött a litván ellen az első, majd a második mentben is, azzal lett a vége 2-0.
Ugyanúgy kezdett a bonyolult nevű (Tcskuaszelidze) grúz ellen is. Első menet: intés, 1-0. A második elején az ellenfél szaltót dobott, 1-4. Dominik kiváló érzékkel kontrázott meg egy emelést, 3-4, de az alapvető stratégiáját már nem vehette elő, arra már nem volt idő, ritmust pedig nem tudott váltani.
Újabb levitel jött, a meccs pedig elment.

A tavalyi szlovákiai vébén bravúros bronzot szerző Váncza István az első, az észt ellenféllel vívott mérkőzésén ott folytatta, ahol Humennében abbahagyta. Sima győzelem. Aztán viszont vereség a grúz Sotadze, a későbbi ezüstérmes ellen.

Vánczának van még ideje Fotók: MBSZ

Vánczának van még ideje  •  Fotók: MBSZ

A vigaszágon, a román Tita ellen ismét felvonultatta a technikai arzenálját. Valóságos akcióparádéval kezdődött a meccs, az érdi vezetett 5-0-ra, majd 9-4-re, azzal ért véget az első menet. A második elején a román 9-6-ra zárkózott, de onnan kezdve már nem volt a szőnyegen, végül emelési kísérlet kontrájával alakult ki a 14-6, a technikai tus a mérkőzés végét jelző dudaszóra.
Erre a tudásra lehet építkezni.
Hogy a bronzmeccsen a pillanatnyilag előbbre tartó orosz Karagulov viszont elég simán megverte, az benne van a pakliban.
Van idő ledolgozni.

KADET EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZABADKA
Második kötöttfogású versenynap
Tény-kép a napról
A magyar szereplők. 46 kg (16 induló): Váncza István. 54 kg (20): Kecskeméti Ferenc. 63 kg (23): Lévai Tamás. 76 kg (21): Gégény Dominik. 100 kg (18): Érsek Róbert.
A magyar mérkőzések. Selejtező: Aszlan Tolov (orosz) – Lévai Tamás 8-0. Nyolcaddöntő: Váncza István – Edvin Kin (észt) 6-0, Kecskeméti Ferenc – Axel Louran Azaiz (francia) 8-0, technikai tus a 2:44. percben, Gégény Dominik – Artur Jarcevskij (litván) 2-0, Érsek Róbert – Joannisz Szidiropoulosz (görög) 8-0, technikai tus a 0:51. percben. Negyeddöntő: Giorgi Sotadze (grúz) – Váncza István 3-2, Jacopo Sandron (olasz) – Kecskeméti Ferenc 6-1, Temur Tcskuaszelidze (grúz) – Gégény Dominik 6-3, Érsek Róbert – Ondřej Dadák (cseh) 5-1. Elődöntő: Sarap Alihanov (orosz) – Érsek Róbert 3-3 (orosz győzelem, magasabb értékű akcióval). Vigaszág: Váncza István – Florin Tita (román) 14-6, technikai tus a 4:00. percben. Bronzmérkőzés: Anzor Karagulov (orosz) – Váncza István 8-0, technikai tus a 2:43. percben, Érsek Róbert – Franz Richter (német) 8-0, technikai tus
A nap bajnokai és a magyar helyezések
46 kg: Kerem Kamal (Törökország), 5. Váncza István
54 kg: Leri Abuladze (Grúzia), 9. Kecskeméti Ferenc
63 kg: Ajvengo Rikadze (Grúzia), 20. Lévai Tamás
76 kg: Iszlam Opijev (Oroszország), 11. Gégény Dominik
100 kg: Dzsamal Fejzijev (Azerbajdzsán), 3. ÉRSEK RÓBERT

A kadet Európa-bajnokságról eddig megjelent beszámolóink
1. versenynap. Szabadfogás 42, 50, 58, 69, 85 kg
2. versenynap. Szabadfogás 46, 54, 63, 76, 100 kg
3. versenynap. Női birkózás 38, 43, 49, 56, 65 kg
4. versenynap. Női birkózás 40, 46, 52, 60, 70 kg
5. versenynap. Kötöttfogás 42, 50, 58, 69, 85 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS