Úgy látszik, lassan tendenciává válik a magyar fiatalok meghívása a világhírű FC Barcelonába. Mari Zoltán, Tajti Mátyás és Lukács Leon után ezúttal a 10 éves Szabó Csongor kapta meg a lehetőséget, hogy a gránátvörös-kékek akadémiáján futballozzon.
Majer Dániel • A Debreceni Labdarúgó Akadémia U10-es csapatának játékosa, Szabó Csongor minden bizonnyal élete lehetősége előtt áll: az FC Barcelona utánpótlásában folytathatja pályafutását. Mindez természetesen nem hullt, csak úgy, az ölébe az ifjúnak, két válogatón is sikeresen szerepelt, és nem mellesleg a családja is óriási áldozatot hozott.
Az édesanya még 2015-ben olvasta a katalánok hirdetését, el is küldte a fiáról készült videót, mely elnyerte a Barcelona edzőinek tetszését, így meghívták az idei válogatóra. „Áprilisban utaztunk, első alkalommal kétszázötven gyerek közül jutott tovább, a következő fordulóban pedig negyvennyolcból választották a legjobb öt közé. Nyártól a klub U11-es csapatában játszhat” – nyilatkozta a mama a dvsc.hu-nak.
Kolozsi Sándor, a debreceniek Csongort három éve edző szakembere szintén nagyon szurkol a fiúnak és családjának. „Tisztelni, becsülni kell azt, aki ezt vállalja” – utalt arra, hogy az egész család Barcelonába költözik, Csongor a 13 éves nővérével együtt katalán iskolába jár, mindezt saját költségen, a Barcelona ugyanis azokat nem állja. Az édesapa ráadásul a vállalkozása miatt nem tud állandóan velük lenni, kénytelen a két ország között ingázni.
„Már nálunk is meghatározó játékosa volt a korosztályának, támadóként a gólok több, mint felét ő lőtte – folytatta az edző. – Nagyban köszönhetjük neki, hogy sikerült megnyernünk a kölyökbajnokságot olyan csapatok ellen, mint a Ferencváros vagy az MTK. Kivételes a technikai tudása, lendületes, gyors gyerek, jobbal és ballal is rendkívül ügyes. Amellett nagyon csendes, szerény, jó magaviseletű és szorgalmas.”
Persze, a jövő sok mindent tartogathat, Csongor egyelőre csak az esélyt kapta meg, élni már neki kell vele. „A debreceni utánpótlás vezetői és jómagam is figyelemmel kísérem majd a pályafutását. Egy dolog biztos, a jövőben bármikor tárt karokkal várjuk, ide mindig visszajöhet” – mondta Kolozsi, aki arra is kitért, a magyar kluboknak is a hasonló beiskolázási rendszer lehet a célja, bár ahhoz legelébb felnőttsikerekre lenne szükség, hogy minél több gyerek akarjon elkezdeni futballozni. dewa togel
Ami pedig Csongort illeti, külön tanár foglalkozik majd vele és nővérével is, így meglehetősen hamar elsajátíthatja a katalán és a spanyol nyelvet. Edzője szerint „már ezért is megéri az egész.”
Végül pedig egy videó, melyből a laikusok számára is kitűnik Szabó Csongor nem mindennapi érzéke a játékhoz.




