Újabb védőt igazolt a Diósgyőr – HIVATALOS

Marco Lund szerződtetése után a Diósgyőri VTK egy újabb tapasztalt légiós hátvéd szerződtetését jelentette be…

 

A Diósgyőri VTK hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződést kötött a Hapoel Jeruzsálem cseh hátvédjével, Ondrej Bacóval.

A 27 esztendős védő a Fastav Zlín csapatában nevelkedett, mellyel a 2016-2017-es idényben cseh kupagyőztes lett, majd az Európa-ligában is szerepelt. Baco ezt követően a román Gaz Meatan Medias labdarúgója volt, 2021 óta pedig Izraelben futballozott. Legutóbbi csapatánál csapatkapitányként is számoltak vele, azonban az izraeli háborús helyzet miatt új klubot keresett magának. Baco az elmúlt két és fél évben 70 mérkőzésen védő létére öt gólt szerzett, ugyanakkor a jelenlegi kiírásban csak három meccsen lépett pályára.

“Boldog vagyok, hogy itt lehetek, alig várom már, hogy a csapattal edzzek és megismerjem az új csapattársaimat. A stadion csodálatos, az edzőközpont infrastruktúrája pedig minden igényt kielégít, nagyon elégedett vagyok a látottakkal. Két és fél évig játszottam Izraelben, csapatkapitány is voltam, de szerettem volna máshol is kipróbálni magam, ezért döntöttem a váltás mellett. Remélem, hogy mielőbb be tudok illeszkedni, szeretnék minél többet játszani és bízom benne, hogy előrébb tudunk lépni a tabellán, valamint a kupában is szeretnék a lehető legmesszebb eljutni a Diósgyőrrel” – nyilatkozta az új szerzemény a klubhonlapnak.

fociclub

A Újabb védőt igazolt a Diósgyőr – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.