Újévi focitorna a Népligetben

image Nagyszabású, utánpótlás labdarúgótornát szervez a Ferencvárosi Torna Klub az év első hétvégéjén. Az FTC Újévi Utánpótlás U-11 Nemzetközi Foci Kupa két napján gálamérkőzésekre is sor kerül, többek között a patinás klub szurkolóiból és sportolóiból álló csapatok, valamint az öregfiúk is pályára lépnek.

Január 5-6-án rendezik az FTC Újévi Utánpótlás U-11 Nemzetközi Foci Kupát a Népligeti Sportcsarnokban. A szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő és a tervek szerint vasárnap délutánig tartó nemzetközi labdarúgótornán a hazai ifjú tehetségek mellett romániai és szlovákiai focisták is pályára lépnek.

A magyar klubok közül az FTC mellett a Honvéd, az Újpest, illetve a Dalnoki Akadémia korosztályos csapata képviselteti magát. Külföldről kolozsvári, zsilvásárhelyi, kassai és besztercebányai együttes küzd meg a trófeáért.

A torna keretében több gálamérkőzésre is sor kerül. Így vasárnap délben az FTC Szurkolók csapata méri össze tudását a klub U-19-es együttesével. Délután pedig igazi sztároknak szurkolhatnak majd a Népligeti Sportcsarnokba kilátogatók, hiszen az FTC Öregfiúk – FTC Sportolók összecsapáson olyan ismert játékosok rúgnak majd labdába, mint Albert Flórián, Dragóner Attila, Lisztes Krisztián, illetve Kökény Bea, Pádár Ildikó, Kucsera Gábor.

 Az FTC Újévi Utánpótlás U-11 Nemzetközi Foci Kupáról további információt, illetve részletes programot a www.fradi.hu internetes oldalon talál.