Újoncok Budapest érmeiért

Az esélyesek nyertek az újoncok különböző korosztályaiban az asztalitenisz Budapest-bajnokságon. Balogh Bence és Kenesey Blanka egyaránt két éremmel gazdagodott.

UP-info Alig telt el két hét a magyar nemzetközi újonc asztalitenisz-bajnokság óta, a legkisebb magyar versenyzők máris ütőt ragadtak, hogy megméressék magukat a Budapest-bajnokságon. A fiúknak a BVSC-Zugló Szőnyi úti csarnokában három, a lányoknak az Ormai László Csarnokban két korosztályban rendeztek versenyt.

Balogh Bence (elöl) két érmet is szerzett Forrás: MOATSZ

Balogh Bence (elöl) két érmet is szerzett  •  Forrás: MOATSZ

Az U11-es fiúk mezőnyében huszonnyolcan indultak, a csoportokból az első két helyezett jutott a főtáblára. Az előcsatározások után a papírforma a BVSC színeiben szereplő Juhász Márk, illetve a tiszaújvárosi Fónagy-Árva Péter döntőbe jutását jósolta. Utóbbi azonban a nyolc között kikapott a szarvasi Szántosi Dávidtól, aki a fentebb említett nemzetközi viadalon a korosztályban egyedüli magyarként került fel a főtáblára. Érdemes megjegyezni tehát a nevét, ahogy Juhászét is, hiszen a főtáblán szettet sem vesztve, a döntőben 3-0-ra győzte le Szántosit.

U12-ben nem borult a papírforma, hiszen ahogy az előzetes esélyek ígérték, a tolnai Balogh Bence és a BVSC-s Krebs Levente játszotta a finálét. Előbbi mindvégig magabiztosan nyerte a mérkőzéseit, s ez igaz volt a döntőre is, amelyet 3-0-ra hozott. Nem ülhetett azonban sokáig a babérjain, hiszen az U13-as, azaz az összevont korosztály versenyében is érdekelt volt. A negyvennyolc fős mezőnyben egészen az elődöntőig jutott, ott a későbbi győztes Huzsvár Erik búcsúztatta, 3-1-gyel. A KSI pingpongosa a döntőben a nemzetközi bajnokságon ezüstérmet nyerő Ócsai Mátét a négy között legyőző Hőgye Dániellel találkozott, s végül 3-1-re múlta felül a pécsi játékost.

Blanka

Kenesey Blanka remekelt a Budapest-bajnokságon  •  Forrás: MOATSZ

A lányok U13-as mezőnyében csaknem annyian indultak, mint a fiúknál. Egészen pontosan harmincöten vágtak neki a versenynek, amelyet az esélyes nyert meg. A nyíregyházi Laskai Írisz a nemzetközi újoncbajnokságon is remekelt, hiszen ezüstéremmel zárt, most pedig, hogy a döntőben 3-1-re legyőzte Pad Franciskát, aranyat vihetett haza.

A lányoknál is akadt duplázó, méghozzá a nemzetközi viadalon az U11-esek mezőnyében első helyen végző Kenesey Blanka. A Statisztika tíz éves ígérete korosztálya döntőjében nagyot csatázott klubtársával, Czeglédi Dorkával, aki már 2-0-ra is vezetett a mérkőzésen. Blanka azonban – ahogy arról a mellékelt videónkon is beszél – sosem adja fel, végül 3-2-re fordított, s megnyerte a Budapest-bajnokságot. Az U13-asok között pedig miután az elődöntőig menetelt, a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Szombaton a serdülők viadalát rendezik mindkét helyszínen.

A részletes eredmények ITT elérhetők.

Stábunk az alábbi videót a magyar nemzetközi újoncbajnokságon készítette:

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS