Újpest: nyolc meccs, 22 pont


PUSKÁS AKADÉMIA–DIÓSGYŐRI VTK 1-0 (1-0)
Gólszerző: Pekár (3., 11-esből)

– A Puskás Akadémia sorozatban harmadszor (azaz élvonalbeli története során minden egyes alkalommal) egygólos mérkőzéssel kezdte a tavaszi bajnoki idényt. A sor világos: páros évben győzelem, páratlanban vereség.
– Robert Jarni legénysége a harmadik hazai győzelmét aratta az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében. Mindegyik 1-0-s siker volt, mindegyiknél Pekár László lőtte a győztes gólt.
– Pekár László lőtte a tavaszi idény első bajnoki gólját az OTP Bank Ligában. A szezonbeli hetedik bajnoki góljánál tartó támadó lőtte a Puskás Akadémia első gólját ősszel is.
– Pekár 2012. november 2. óta, három különböző klub színeiben, ötödször játszott a DVTK ellen. A mostani volt az első, amelyet nem veszített el ezek közül.
– Egervári Sándor vereséggel tért vissza az NB I-be.
– A Diósgyőri VTK sorozatban a negyedik egygólos idegenbeli bajnoki vereségét szenvedte el.
– Eddig hatszor találkoztak egymással a felek a legmagasabb osztályban, és még soha nem született döntetlen. Az első mérkőzés kivételével (Puskás FC–DVTK 0-2) mindig egyetlen góllal nyert valamelyik fél.

BUDAPEST HONVÉD–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS 0-1 (0-1)
Gólszerző: S. Wils (44.)

– A két csapat ötvenkilencedik kispesti mérkőzésén a Haladás a harmadik győzelmét aratta.
– A vasi zöld-fehérek 2008. október 18. óta először nyertek a Bozsik Stadionban a kispestiek ellen.
– Mészöly Géza együttese ősszel is 1-0-ra megnyerte az első idegenbeli bajnoki mérkőzését.
– Stef Wils, aki ősszel minden fordulóban pályára lépett a Haladásban, az első bajnoki gólját szerezte a magyar NB I-ben.
– A Haladás a 20. fordulóban a hetedik 1-0-s győzelmét aratta. Király Gábor kilencedszer nem kapott gólt.
– A Bp. Honvéd 2014. december 6. óta először kapott ki vendégségbe érkező vidéki csapattól az OTP Bank Ligában.
– Marco Rossi legénysége a legutóbbi nyolc hazai bajnoki mérkőzéséből csak kettőt nyert meg.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-1 (0-1)
Gólszerző: Pintér Á. (9.)

– A két csapat mindkét eddigi bajnoki mérkőzése 1-0-s ferencvárosi győzelmet hozott az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében.
– Pintér Ádám 2010. július 21-én lőtt a mostanit megelőzően legutóbb gólt a magyar első osztályban.
– A Ferencváros az idényben a nyolcadik idegenbeli bajnoki győzelmét aratta. Hét idegenbeli bajnokin nem kapott gólt.
– A Békéscsaba, a Viharsarokban, 1997 óta nem tud gólt szerezni a Fradi ellen. Pedig az elmúlt szűk két évtized alatt hétszer is fogadta a zöld-fehéreket.
– Vukasin Polekszics az ötödik klub színeiben védett élvonalbeli mérkőzésen a Ferencváros ellen.
– A csabaiak augusztus 29. óta először maradtak hazai bajnokin szerzett gól nélkül.
– A fővárosi csapatok közül már nyerni tudott a Viharsarokban a Vasas, a Bp. Honvéd, az Újpest és a Ferencváros is. Csak az MTK ellen tartott otthon egy pontot a lila-fehér alakulat.

DEBRECENI VSC-TEVA–VASAS SC 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Bódi (5.), Horváth Zs. (26.), Holman (35.), Sidibé (49.)

– A DVSC-Teva pályaválasztóként 11 találkozóból ötöt nyert meg, augusztus 22. óta, egyetlen kivétellel, minden hazai bajnoki találkozóján szerzett gólt.
– A Vasas nem szerzett még gólt a Loki ellen az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében.
– A DVSC-Teva 2008 óta minden hazai mérkőzését, immár sorozatban hat találkozót megnyert a Vasas ellen.
– Kondás Elemér együttesénél csak a Ferencváros szerzett több gólt a bajnoki idényben. A +10-es gólkülönbsége is a második legjobb.
– A cívisváros büszkesége a két újonc ellen szerzett háromnál több gólt a mostani bajnoki idényben. A Békéscsabát 7-0-ra verte meg a Nagyerdei Stadionban.
– Az idényben már a harmadik edzőjével, a német Michael Oenninggel meccselő Vasas harmadszor kapott legalább négy gólt az OTP Bank Ligában. Korábban a Fraditól öt, a Puskás Akadémiától négy gólt szedett be.
– Holman Dávid góllal tért vissza a magyar élvonalba. A ferencvárosi nevelésű középpályás a negyedik találatánál tart, ha eddig gólt szerzett, csapata megnyerte a mérkőzését. A mostanit megelőzően legutóbb 2013. szeptember 14-én, a Pápa ellen lőtt gólt.

ÚJPEST FC–VIDEOTON FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: K. Hazard (69.)

– Az újpestiek közel öt év után, 2011. május 22. óta először nyertek ismét bajnoki mérkőzésen a székesfehérvári együttes ellen.
– Nebojsa Vignjevics együttese a legutóbbi nyolc fordulóban a megszerezhető 24 pontból 22-t begyűjtött.
– Vignjevics Újpestjére a szakaszos teljesítés a jellemző az OTP Bank Ligában. 2014. december eleje óta a csapat előbb hét meccsen nyeretlen maradt, aztán tizenhárom meccsen veretlen, utána, az előző időszak utolsó három, egyaránt döntetlenre végződött meccsét újra beszámolva, kilenc meccsen nyeretlen, s végül 2015. október 17. óta, immár nyolc találkozón, megint csak veretlen.
– A lila-fehérek a legutóbbi hat fordulóban minden riválisuknál legalább négy ponttal többet szereztek.
– Kylian Hazard először lőtt győztes gólt a Megyeri úton. Az OTP Bank Ligában a harmadik találatánál jár, ha ő a kapuba talált, eddig mindig nyert az Újpest.
– A Videoton FC a legutóbbi nyolc idegenbeli bajnoki mérkőzéséből hetet elveszített.
– A fehérváriak a megnyert debreceni meccset nem számítva, augusztus 15. óta nem szereztek vendégként gólt. Azóta négyszer 1-0-ra, kétszer 2-0-ra kaptak ki.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS