Manor-pletyka: Három versenyző egy helyre?

F1

2016. február 15. hétfő, 10:00

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Manor

Eddig nem hallott spekuláció kapott szárnyra az F1-es mezőny egyetlen megmaradt helyével kapcsolatban. Eszerint Pascal Wehrleinnek nem egy, hanem három csapattársa lesz.

A 2016-os mezőny tizenegy csapata közül a Manor hagyta utolsónak versenyzőinek bejelentését. Múlt héten kiderült, hogy a Mercedes pártfogását élvező DTM-bajnok, Pascal Wehrlein kapja az egyik ülést, a másik pozíciót azonban továbbra sem töltötték be. Jelenleg hárman tűnnek esélyesnek: az indonéz Rio Haryanto, valamint a csapatnál tavaly versenyző Will Stevens és Alexander Rossi.

A finn Ilta Sanomat meglepő fordulatról számolt be, amellyel olyan forgatókönyv valósulhat meg, amelyre mostanában nem volt példa az F1-ben: mivel mindhárom pilóta rendelkezik a megfelelő szponzori csomaggal, a vezetőség nem teszi le a voksát egyikük mellett sem, hanem mindhármuknak szerződést kínál, fejenként hét futamra.

A finn lap azt is tudni véli, hogy Haryanto szerepelhet a szezon első néhány versenyén, aztán az ázsiai helyszíneken tűnhet fel újra. Rossira főleg az észak- és dél-amerikai futamokon kerülne sor, míg Stevens versenyprogramja európai nagydíjakra szólna. Természetesen a Manor ezért nem kérhetne annyit, mint egy teljes szezonra: mindannyiuknak körülbelül 5 millió eurót kellene fizetnie.

De vajon lehetővé teszik a szabályok, hogy egy csapat több pilótát ültessen egy helyre? A szabályzat 26.1 cikke csupán ennyit mond ki: „A versenyszezon során minden csapat négy versenyzőt alkalmazhat. Minden új versenyző pontokat szerezhet a bajnokságban.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS