Újpestre megy a Puskás, az MTK a DVTK-t fogadja

Öt mérkőzést játszanak szombaton, egyet pedig vasárnap az OTP Bank Liga korábbról elhalasztott 27. fordulójában. A hat mérkőzésből hármon is „albérletben” fogadja ellenfelét a hazai csapat.

ÚJPEST FC–PUSKÁS AKADÉMIA
(Április 9., szombat, 18.00)

Az Újpest sikeresen szerepel hazai pályán, a legutóbbi hét hazai találkozóján 17 pontot gyűjtött. Az elmúlt 365 napban csak egyszer, a Ferencvárostól kapott ki. A legutóbbi fordulóban a Bp. Honvéd ellen győzött 2-0-ra. Az „akadémisták” a legutóbbi négy fordulóban nyeretlenek maradtak, s kifejezetten gyenge az idegenbeli mérlegük. Tizennégy mérkőzésükön mindössze hat pontot szereztek – ez a legrosszabb mérleg a mezőnyben. Robert Jarni együttese, 2-12-es gólkülönbséggel, négy mérkőzésből négyet vesztett eddig tavasszal idegenben. (Más kérdés, hogy nehéz volt a sorsolása, kétszer játszott a Ferencvárossal, egy-egyszer pedig a Debrecennel és a Diósgyőrrel.) A felcsútiak augusztus 29. óta minden idegenbeli bajnoki találkozójukon legalább két gólt kaptak. Az Újpest és a Puskás Akadémia FC rendszerint nagy csatát vív egymással. Egy felkészülési mérkőzést is beleértve, a legutóbbi hat egymás elleni meccsükből öt döntetlenre végződött, egyet a lilák idegenben 5-4-re megnyertek. A Puskás Akadémia csapata még soha nem nyert bajnoki mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban.

VIDEOTON FC–VASAS SC
(Április 9., szombat, 18.00)

A székesfehérváriak kétségtelenül félelmetesek pályaválasztóként, a legutóbbi 12 hazai bajnoki mérkőzésükön 32 pontot szereztek. A tavaszi idényben Felcsúton rendezik a hazai bajnoki találkozóikat, eddig négy összecsapáson nyolc pontot szereztek. A Vasas közvetlen riválisai ellen 2016-ban eddig négy meccset vívott, kettőt a Békéscsabával, kettőt pedig a Puskás Akadémiával. Mind a négy találkozót a Pancho Arénában rendezték, a négyből csak egyet nyert meg a Vidi, három döntetlenre végződött. Horváth Ferenc együttese a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből csak egyen, az utolsón szerzett három pontot. A Vasas többnyire gyengélkedik idegenben, a Honvéd elleni pontszerzése ritkaságszámba ment. A piros-kékek a legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzésükön mindössze egy gólt szereztek.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Április 9., szombat, 18.00)

A Békéscsaba a mostani találkozó előtt kényszerül az idényben a leghosszabb útra: Sopronban rendezik a mérkőzést. A csabaiak elveszítették a legutóbbi idegenbeli találkozójukat, Dunaújvárosban kikaptak az MTK-tól. A sereghajtónak ez volt az első bajnoki veresége 2016-ban. A Haladás még veretlen idén a Hűség városában, három meccsen hét pontot szerzett. Nem volt jó formában az elmúlt hetekben, február vége óta szerdán nyertek először a bajnokságban. A két együttes egymás elleni párharcában eddig a Haladás a jobb a 2015–2016-os idényben. A Rohonci úton 1-1-re végeztek, ellenben előtte Békéscsabán a vasi zöld-fehérek nyertek 1-0-ra.

MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK
(Április 9., szombat, 18.00 tv: M4sport.hu)

Három bajnokit játszott eddig Teodoru Vaszilisz együttese tavasszal Dunaújvárosban, s mindegyiket megnyerte. A kék-fehérek jó formában futballoznak az edzőváltás óta, egyetlen paksi kisiklásuktól eltekintve veretlenek még idén. Pályaválasztóként – a vesztett pontokat tekintve – egyetlen rivális mérlege sem jobb az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében. A Diósgyőr kétarcú csapat a tavaszi idényben. Az elmúlt hat fordulóban csak a Ferencváros szerzett több pontot Egervári Sándor együttesénél, ugyanakkor a hibátlan hazai mérleg mellett vendégként kevésbé teljesít jól a csapat. A nyár óta csupán a Vasas ellen tudott nyerni idegenben, 2016-os mérlege: öt meccsen két döntetlen és három vereség. Ősszel az MTK 5-0-ra nyert pályaválasztóként a Diósgyőr ellen az Illovszky Stadionban. A mérkőzést az M4 Sport online élőben közvetíti.

PAKSI FC–DEBRECENI VSC-TEVA
(Április 9., szombat, 20.45, tv: M4)

A paksiak 2016-ban négy bajnoki mérkőzést játszottak eddig hazai pályán, ezek közül hármat megnyertek, csak a Békéscsaba vitte el a pontokat. Csertői Aurél együttesének legnagyobb bravúrja az MTK legyőzése volt. A február 20-i, debreceni vereség óta a tolnai zöld-fehérek csupán egyetlen bajnoki meccsükön (a Bp. Honvéd ellen) nem szereztek gólt. A tabella első két helyezettje, a Ferencváros és az MTK ellen, a legutóbbi két meccsükön, összesen hat gólig jutottak – a szerzett és a kapott gólokat tekintve egyaránt. A Debreceni VSC szeptember 19. óta nyeretlen idegenben, vendégként a legutóbbi három meccsén nem tudott gólt szerezni. 2009 szeptembere óta a Loki mindössze egy bajnoki találkozón tudott nyeri Pakson.

FERENCVÁROS–BUDAPEST HONVÉD
(Április 10., vasárnap, 19.00, tv: M4)

A Ferencváros a mostani szezonban mindössze két hazai bajnokiját nem tudta megnyerni, kikapott az Újpesttől és döntetlent játszott a Diósgyőrrel. Az idei, pályaválasztóként játszott bajnokik mindegyikén legalább két gólt szerzett. A legutóbbi 180 percében kilenc gólt szerzett, azaz átlagosan húsz percenként a kapuba talált. A legutóbbi vereségét éppen a Bp. Honvéd ellen, Kispesten szenvedte el. Marco Rossi legénysége három megnyert bajnoki után szerdán kikapott a Megyeri úton az Újpesttől. A Bp. Honvéd nem elsősorban pazar idegenbeli formájáról híres, egy kivételével minden eddigi tavaszi idegenbeli meccsét elvesztette, Debrecenben ellenben, nagy bravúrral, 3-0-ra győzött. A piros-feketék legutóbb 2013. október 6-án nyertek a Ferencváros vendégeként, még a Puskás Ferenc Stadionban.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS