Ungvárit dicséri az aranyérmes

ungvari.jpg

Elismerően szólt a csütörtöki döntőben legyőzött Ungvári Miklósról a spanyol Sugoi Uriarte, a 66 kg újdonsült dzsúdós Európa-bajnoka.

    A bécsi fináléban Uriarte kettő, míg az MTK-Erzsébetváros 30. évében járó sztárja három intést kapott, így a spanyol nyakába akasztották az aranyérmet.

    "Miklós az egyik legjobb és legintelligensebb versenyző, akit valaha láttam, elképesztő állóképességgel és tudással – nyilatkozta Uriarte pénteken az MTI-nek. – Hasonló a stílusunk, eddig mindig kis különbség döntött kettőnk között. A harmadik figyelmeztetését azért kapta tegnap, mert megrúgott, korábban pedig passzivitásért intették. Nem vagyok bíró, nem én hozom a döntéseket, ezért rosszul esett, hogy a végén kifütyültek. Ugyanakkor teljesen megértem Miklóst a csalódottságáért, ettől még nagy versenyző marad a szememben."

    Uriarte hatalmas füttykoncert közepette vonult le a tatamiról, és az eredményhirdetés közben is zúgolódott a közönség egy része. Ungvári utóbb úgy fogalmazott: egyszerre négy embert nem lehet legyőzni, s nagyobb sportdiplomáciával talán ki lehetne küszöbölni a hasonló eseteket.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.