Ünnep vendégkoszorúban

Ünnepélyes keretek között átadták a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díj szeptemberi kiadását. Az egyéni sportágak között az Atomerőmű SE kajak-kenu szakosztálya, míg a csapatsportokban a Vasas Akadémia leány kosárlabda-szakosztálya kapta meg elismeréssel járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és vele a 100 ezer forintos nyeremény a Phoenix Fireball SE-é lett.

UP-info Ha hónap vége, akkor „A hónap műhelye”-díjátadó a Magyar Olimpiai Bizottság székházában – ezt axiómaként rögzíthetjük lassan. Az ünnepélyen azonban nem mindig gyűlik össze akkora vendégkoszorú, mint ezúttal, hiszen az elismerés történetében harmadszor a csapatsportoknak szóló elismerést is kiosztották.

Az egyéni sportágak között az Atomerőmű SE kajak-kenusai, míg a csapatok közül a Vasas Akadémia leány kosárlabdázói érdemelték ki az elismerést.

20151030_115420

Győzetesek

Bár Bruckner Gábor, az utanpotlassport.hu honlapot működtető MediaBook Kiadó Kft. vezetője úgy fogalmazott, hogy lassan már össze sem lehet számolni, hány kajak-kenu szakosztály nyerte el eddig az elismerést, Lehmann László, a MOB sportiskolai programjának a vezetője megtette. Hatodszor „lapátoltak” révbe a hagyományos magyar sikersportág ifjú képviselői. Lehmann egyúttal örömmel nyugtázta, hogy – a díj történetében először – kosárlabdázók is győztek. A Vasas Akadémia leányai a korosztályos válogatottakban és a nemrég rajtolt bajnokságokban is megállják a helyüket. Reményének adott hangot, hogy hamarosan a felnőttektől is telik szép sikerekre.

„A hónap műhelye”-díjat harmadik éve osztják ki, a harmincharmadik kiadás jelzi az elismerés elismertségét. Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: a díj megalapításakor remélték, hogy hosszú ideig marad fenn, az ellenben talán még az alapítókat is meglepte, milyen nagy presztízsű elismeréssé vált. Összegezve elmondta, hogy a Decathlon 100-120 millió forintos támogatást – amelyről kiemelte, hogy nem TAO – nyújt a magyarországi utánpótlássportnak, és ígérte, az összeg csak nőhet.

Az Atomerőmű SE kajak-kenusainak érdemeit már korábban méltattuk, de nem lehet eléggé dicsérni őket. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző szerint az idei szezon még a rendre sikeres idények közül is kiemelkedik. Több mint száz szakosztálya van a sportágnak, s közülük több is méltó lenne a sikerre, de nagyon jó helyre került a díj Paksra, hiszen a műhely hosszú évek óta kiemelkedő versenyzőket nevel a sportágnak.

Meczker András, a paksiak utánpótlás-vezetőedzője elmondta: úgy tapasztalja, neve, értéke van „A hónap műhelye”-díjnak, ezért büszkék arra, hogy a győztesek közé kerültek. Ráadásul Paks kisváros, híre ment a sikerünknek. Az elismerés pedig visszajelzés a támogatóknak, hogy nemcsak a fiatalok egészséges életmódját támogatják, hanem olyan versenyzőket is, akik a város és az ország hírét viszik a nagyvilágban.

kosar

Először nyertek a kosarasok

A kosárlabdázókhoz érve Mészáros Lajos szövetségi utánpótlás-felelős vette át a szót, aki mosolygósan jegyezte meg, hogy irigyli „Hütit”, Hüttner Csabát, akinek már sokadszor van jelenése a díjátadón. Arra sem felejtette el felhívni a figyelmet, hogy a 33. átadóról a 3×3-as kosárlabda is eszünkbe juthat, márpedig a Vasas kosarasai közül többen kiemelkedő eredményességgel űzik ezt a szakágat is. A szakember méltatta, hogy a pasarétiek hangsúlyt fektetnek a saját nevelésű játékosok szerepeltetésére és menedzselésére. Egyúttal mindenki elé példaként állította a Vasas utánpótlás-nevelő munkáját.

Krivacsevics Dragoljub, a Vasas Akadémia leány kosárlabda-szakosztályának szakmai vezetője úgy érzi, megérdemelték a valóban nívós díjat. Fontosak a korábbi méltatásban felsorolt sikerek, de a legnagyobb eredménynek mégis azt tartja, hogy az elmúlt években számos tehetséges fiatalt játékost adtak a sportágnak.

Varsányi Zsuzsanna, a Phoenix Fireball SE elnöke megtiszteltetésként élte meg már az is, hogy a jelöltek közé kerültek. Mint mondta, a játékosok, a barátok, szülők mind-mind úgy érezték, hogy az jelentős kiugrási lehetőség. Úgy gondolták, hogy igyekeznek megszerezni az elérhető közönségdíjat, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a jelentős olimpiai sportágak képviselőivel nem konkurálhatnak. Az egyesület önerőből tartja fent magát, és az edzők a szabadidejüket áldozzák a floorballra.

Amennyiben tud olyan szakosztályról, amely az októberi teljesítménye alapján érdemes a díjra, ne habozzon, és november 5-ig jelöljön ezen a felületen.

Alant a két műhelyről készített videóripotot nézheti meg. Bővebben vasárnap, az M4 Jövünk! című utánpótlás-magazinjában is bepillantást nyerhet a díjazott szakosztályok életébe.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS