US Masters: megjósolhatatlan Woods formája

tigerwoods1.jpg

Mindig nagy várakozás előzi meg az év első golf Major-versenyét, a US Masterst, az idén pedig a szokásosnál is felfokozottabb az érdeklődés a szexbotránya után most visszatérő Tiger Woodsnak köszönhetően.

    A szakértők az esélylatolgatásaiknál teljesen tanácstalanok az amerikai világelsővel kapcsolatban. Nagy kérdés, hogy az öthónapos kihagyás mennyire látszik majd meg Woods teljesítményén, s talán még ennél is nagyobb, hogy a hűtlenkedései miatt kialakult magánéleti válsága közepette végig koncentráltan tud-e majd játszani a híres zöld zakóért zajló négynapos augustai viadalon.

    A szakírók ugyanakkor leszögezik, hogy Woods győzelme nehézségei ellenére sem elképzelhetetlen, s vetélytársai szerint is jól teljesíthet a világsztár.

    "Szerintem a 2008-as US Openen sem várt tőle senki jó teljesítményt, aztán mégis nyert – mondta Woods legnagyobb riválisa, a szintén amerikai Phil Mickelson. – Mi, játékosok egyértelműen azt várjuk, hogy Woods olyan lesz, mint amilyen szokott."

    "Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy most is képes lehet a végső sikerre. Nem mondom, hogy biztosan így is lesz, de azt igen, hogy képes rá" –  nyilatkozta a 2006-os US Open győztese, az ausztrál Geoff Ogilvy.

    Az nem kérdés, hogy minden szem Woodsot követi majd Augustában, mint ahogy az sem, hogy sok esélyese van a viadalnak. Woods mellett a favoritok között emlegetik Mickelsont, a címvédő argentin Ángel Cabrerát és a legutóbbi két US PGA-viadalát megnyerő dél-afrikai Ernie Elst is.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.