Úszószövetségi vita – Szabó Tünde: elfogadom Gyárfás Tamás döntését

Szabó_Tünde

Szabó Tünde reméli, hogy az úszók és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult konfliktus lezárul Gyárfás Tamásnak “az úszósport érdekében hozott döntésével”.Szabó_Tünde

“Elfogadom Gyárfás Tamás döntését, aki 23 éven át irányította a Magyar Úszó Szövetséget. Munkájával hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ne csak versenyzői által, de versenyek rendezőjeként is a nemzetközi sportélet elismert szereplője legyen.” – mondta a sportért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján.

Szabó Tünde hangsúlyozta: bárki lesz a jövőben a szövetség elnöke, a legfontosabb, hogy zökkenőmentes közös munka, együttműködés indulhasson a szövetség, a sportolók, a szakemberek és a kormányzat között.

“Fontos, hogy a szövetség élére olyan szakember kerüljön, aki a sportban otthon van, menedzser típusú és mindazt biztosítani tudja, ami az eredményességhez szükséges. Ez rendkívül fontos, mert csak így biztosítható, hogy újra mindenki – sportolóink, sportszakemberek, edzők – arra koncentrálhassanak, amihez a legjobban értenek, a feladatukra.” – fogalmazott az olimpiai ezüstérmes úszó.

Kiemelte: az éppen most Budapesten zajló sportminiszteri konferencia megerősítette azt, hogy a sport minden ágazatra pozitív hatással van és jelentősége továbbra is folyamatosan növekszik.

“Ezzel együtt jár, hogy a nemzetközi sportdiplomáciának is mind jelentősebb, új kihívásokkal teli feladatokkal kell szembenéznie. Gyárfás Tamás sok éves szakmai tapasztalatát ezen a területen szeretné Magyarország érdekében hasznosítani.” – tette hozzá Szabó Tünde.

Gyárfás Tamás szerda reggel tájékoztatta az MTI-t, hogy lemond MÚSZ-elnöki posztjáról.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS