Tatamin a fiatalok is

Szombaton Zalaegerszegen rendezik meg az országos csapatbajnokságot, melyen az olimpikonok és az utánpótlás színe-java egyaránt tatamira lép.

UP-info Szombaton Zalaegerszeg ad otthont a dzsúdósport egyik legrangosabb eseményének, az országos csapatbajnokságnak, amelyet a Városi Sportcsarnokban bonyolítanak le. A szervezők sztárparádét ígérnek, a jelenlévők együtt szurkolhatnak a sportág legjobbjainak, köztük az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Évának, az olimpiai ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklósnak, valamint a házigazda Zalaegerszegi Judo SE csapatának, amelynek kapitánya ifj. Nagysolymosi Sándor lesz.

csb20151

A tavalyi dobogósok

A szervezők nagy erőket mozgósítottak azért, hogy visszahozzák a csapatbajnokságok hajdani fantasztikus hangulatát. Az I., II. és III. osztályú csapatbajnokság mérlegelésére 9 órától kezdődik. A szövetség engedélyével ezen a napon egy kilogrammos súlykedvezménnyel lehet majd élni.

Az ünnepélyes megnyitót táncbemutató kíséri, a küzdelmek 11 órakor rajtolnak. A döntőket 16 órától vívják, majd bankett zárja az eseményt. A helyszínen a riói olimpián résztvevő magyar válogatott tagjaitól lehet majd autogramot kérni. Jelen lesz Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya) és Ungvári Miklós (Ceglédi VSE) mellett Joó Abigél, Tóth Krisztián (mindkettő KSI SE), Karakas Hedvig (BHSE), Cirjenics Miklós, Csoknyai László és Bor Barna (mindhárom Atomerőmű SE) is.

A rendező Zalaegerszegi Judo SE a felnőtt férfi II. osztályban indul, érmes esélyekkel. A csapat tagja lesz Cseh Márk (66 kg, a Kecskeméti Judo Club légiósa) 2016. junior és U23-as magyar bajnoka, Bürgés Milán (73 kg, a Szegedi Judo Iskola légiósa) 2015. felnőtt magyar bajnoka, ifj. Nagysolymosi Sándor (81 kg) 2015. felnőtt magyar bajnoka, 2015 és 2016. veterán Európa-bajnoka, Vida Richárd (90 kg) 2015. III. osztályú országos bajnokságának második helyezettje és Horváth Norbert (+90 kg).

Tavaly a KSI SE megvédte bajnoki címét, a nők mezőnyében pedig a Mogyi Bajai JC dzsúdósai szerepeltek a legjobban. A házigazda Kecskeméti JC ezüstérmes lett a férfiak küzdelmében, mégpedig  úgy, hogy a kilenctagú csapatból heten junior korúak voltak. A kecskemétiek remeklését honlapunk is feldolgozta.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS