Utánpótlás: Brutalitás, agyrázkódás, feljelentés

ált. polókép03

Hétvégén a Szentes-Szeged utánpótlás mérkőzések nem múltak el nyomtalanul. A két csapat serdülő találkozóján a hazaiak pólósa úgy megütötte ellenfelét, hogy kórházba szállították.

ált. polókép03

A két város csatája mindig magas főkon ég, ez nemcsak a felnőtt találkozókon, de az utánpótlás meccseken is így van. Történt ugyanis, hogy a Szentes-Szeged serdülő meccsen előbb Tóth Boldizsár kapott egy rugást víz alatt- a fogából ennek következtében letört egy darab-  majd ezt egy vízfeletti ütéssel adta vissza, ami után ellenfele, Zatykó Leventét kórházba szálítottták. – Több adok-kapok is volt a meccsen. A mai póló a bírkózás felé halad, és a játékvezetők ennek szellemében fújtak, olykor-olykor szemet hunytak egy szabálytalanság felett. Az adok-kapok benne van a vízilabdában, de olyan ütés, mint amit Zacsi (Zatykó Levente) elszenvedett a medencében, tízezerből egy van. Nagyon betalált a szentesi fiú – mondta a szegedi serdülőcsapat edzője, a delmagyar.hu-nak. A sérült játékost a kórházban megröntgenezték. Agyrázkódást szenvedett, mától benttartják a kórházban megfigyelésen. Természetesen a szentesi fiú bocsánatot kért ellenfelétől.

A meccs előtt játszották az ifisták meccseit, ahol Szepes Áron is megsérült, ő is a kórházban kötött ki. Mindkét mérkőzést a szentesiek nyerték meg. Az alábbiakban közöljük a szentesi klub közleményét változatások nélkül:

Több játékos is megsérült a vasárnapi Szentes – Szeged fiú utánpótlás mérkőzéseken. Az ifjúsági találkozón egy szegedi játékosnak eredt el az orra vére, vétkes játékosunkat cserével végleg kiállították. A serdülő mérkőzésen egyik játékosunkat víz alatt megrúgták (le is tört egy darab az egyik fogából), s ezt ő rosszul reagálta le: víz fölötti ütéssel vett elégtételt. Olyan szerencsétlenül találta a szegedi ellenfelét, hogy az elájult. A sérült játékost – akik néhány perc után visszanyerte eszméletét – helyben orvos látta el, mentő vitte be a szentesi sürgősségi osztályra, ahol agyrázkódást állapítottak meg, majd hazaengedték. A vétkes szentesi játékos már az uszodában, majd később a kórházban is személyesen bocsánatot kért sérülttől. Sportemberekhez méltón megbeszélték, hogy egyikük sem akart szándékosan sérülést okozni a másiknak. A szentesi serdülő csapat edzője, Matajsz Márk is személyesen felkereste a kórházban a szegedi játékost.
A két klub edzői és játékosai megbeszélték a történteket, mindent tisztáztak.

A Szentesi Vízilabda Klub mielőbbi gyógyulást kíván a sérült szegedi játékosoknak.

A történtek kivizsgálása és a szankciók meghatározása az MVLSZ fegyelmi bizottságának feladata.

Ezzel a Szentesi Vízilabda Klub lezártnak tekinti az ügyet.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS