Utánpótlás Olimpia 2012 Sárospatak – eredmények

image

Sárospatak adott otthont a 2012.-évi utánpótláskorú ökölvívók olimpiájának ahol 62 egyesület 276 versenyzője állt rajthoz a bajnoki cím megszerzéséért.
Tartotta szavát Aros János Sárospatak polgármestere, amikor az elmúlt évi serdülő OB-n kijelentette, hogy megpályázzák az ez évi ökölvívó seregszemlét. Ö és munkatársai pályázatát fogadta el a MÖSZ Elnöksége.
Kraj Csaba és Szabó Terézia edzők beleadtak apait-anyait a verseny sikeres lebonyolításának érdekében. A bajnokságon jelen volt nemcsak a város, de a megye vezetése is.
Országgyűlési képviselők álltak a nemes ügy mögé, hogy csak néhány nevet említsünk Dr. Hörcsik Richárd  és  Riz Gábor országgyűlési képviselők.
Igazán jó házigazdának bizonyult Sikora Attila alpolgármester Szvitankó Tamás, a városi sportbizottság elnöke, Donkó József, a kabinetiroda vezetője és Kiss Csaba képviselő.
A rendkívül fegyelmezett sportolók eligazodásáért a város polgárőrei végeztek áldozatos és kimagasló munkát. Ugyancsak köszönet illeti a szponzorokat akik a kedvezményes szállás és étkezés valamint egyéb költségek vállalásával nagy segítséget nyújtottak.
Minden adott volt, hogy egy sokáig emlékezetes utánpótlás olimpiát rendezzen Szakszövetségünk Sárospatakkal karöltve. Mint a bevezetőben már említettem, hogy rekord számú egyesület és versenyző rajtolt el a négy napos viadalon.
A nagy létszámra jellemző, hogy junior 60 kg-os súlycsoportban két kategóriában versengtek a sportolók, hiszen ebben a súlycsoportban több mint 16 fő utazott el a Zemplén megye „Sport fővárosába”.
A polgármester a döntőt  megnyitó beszédében a „kultúra magyar városa” jelzővel illette ezt a csodálatos értékekkel rendelkező gyöngyszemet. Ez a kis bevezető után térjünk rá a versenyre.
A nagy létszám mellet nagyon örvendetes volt a sok jól képzett fiatal versenyző. erezhető a MÖSZ és a NUPI tehetség menedzselési programja valamint az egyre gyarapodó szakosztályok erőn felüli munkája.
Serdülő korosztályban 110 míg a junioroknál 169 induló örvendeztette meg a nézőket és a versenyen jelenlévő válogatott edzőket. Nacsa József a bíróbizottság vezetője büszkén mondta, hogy nagyon sok új bíróval gyarapodott sportágunk.
Megállapíthatjuk, hogy nagyon tisztességesen és jól működtek a versenyen. Néha a felforrósodott hangulatban egy-két edző hangosan és talán a sportszerűség határait is súroló hangnemben nyilvánította nemtetszését. Ez nem kívánatos, hiszen a versenyzők így felmentést kapnak az estleges gyengébb szereplésük után és a közönség sem a sportágunkra és  ránk jellemző képet kapja..
Természetes, hogy történnek esetlegesen hibák, de ezt kulturált hangnemben is el lehet és kell intézni. Nem ez volt jellemző az egyébként nagyon sportszerű keretek közt lezajlott bajnokságra. Néhány egyesület nagyot lépett előre, hogy csak néhányat említsünk . A DVSC Ökölvívó Kft. a junior korosztály  csapatverseny győztese, NYVSC második és a Vecsés SE harmadik helyezettjei.
A serdülő korosztályban és Egeri  SI csapatverseny győztese,  Edőcs SE a második helyezettje, Nagyréde Szöllöskert SE a harmadik helyen végzett. Említsük meg a legeket is serdülőknél a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó versenyző Könnyű Richárd Egri SI míg a junioroknál Berki Krisztofer   KSI lett.