Olimpiai bajnok vízilabdázók, akik ma az utánpótlás-nevelésben dolgoznak. Három edző, aki sokat tesz azért, hogy az utódok a nyomdokaikba lépjenek. Írásunkban Horkai György, Fodor Rajmund és Székely Bulcsú beszél arról, miért az utánpótlásnak adják át a tudásukat.
Pusztai Viola • Minden sportoló életében elérkezik a pillanat, amikor befejezi aktív pályafutását. Akkor óhatatlanul felvetődik a kérdés: hogyan tovább? A legnagyobb dilemmát talán az okozza, maradjon-e továbbra is az évtizedek óta űzött sportág közelében, vagy próbálja ki magát az élet más területén.
A vízilabdázókról köztudott, hogy nemcsak a lövéseket vagy a különböző védekezési variációkat gyakorolják napestig, hanem a tanulásnak is fontos szerepe van az életükben. Így a pólósapka szögre akasztása után akár orvosként, közgazdászként, üzletemberként, illetve jogászként is találkozhatnánk velük a hétköznapokban, sokukat mégis az uszoda környékén lehet megtalálni.
Horkai György utánpótlás-kapitányként sikert sikerre halmozott • Fotó: Szalmás Péter/MOB
Érdekesség, hogy az 1976-os, montreali olimpiai aranyérmes csapatból mindenki belekóstolt a kispad világába. Többen még ma is aktív edzők, mi több, az utánpótlás útját egyengetik. Horkai György szövetségi kapitányként a fiúkét, Faragó Tamás – akinek a Montrealban szintén olimpiát nyert Csapó Gáborral közös pólósulijából olyan világklasszisok kerültek ki korábban, mint a Varga testvérek – pedig a lányokét. „Tonót” az elmúlt év szeptemberében nevezték ki a posztra, s amióta munkába állt, számos változást vezetett be a korosztályos válogatottak felkészülésében. Ennek egyik eredménye, hogy a juniorválogatott nemrégiben hazai felnőttklubcsapatok legyőzésével nyert tornát.
További közös vonás Horkai és Faragó pályájában, hogy komoly sikereket értek el a felnőttválogatott kispadján is. Bár sarkalatos kérdés, hogy a magyar vízilabdának mi jelenti a sikert? Az atlantai olimpián elért negyedik helyet a résztvevők kudarcként élték meg, amely után Horkai hosszú időre el is hagyta az edzői pályát, és üzletemberként tevékenykedett. Mígnem 2011-ben a szövetség jelenlegi elnökének, Kemény Dénesnek a hívására elvállalta a fiúutánpótlás-válogatottak irányítását.
Azt is írhatnánk, hogy megreformálását, hiszen akkoriban a korosztályos világversenyeken elért eredmények meg sem közelítették a magyar pólósok mindenkori célját, az aranyat. Nos, azóta már a legfényesebb éremből is található a vitrinben, hiszen 2014-ben az U18-as válogatott azzal tért haza az isztambuli világbajnokságról. Az ezüstöt ugyanabban az évben az U19-esek, a bronzot pedig tavaly az U20-asok szállították.
És hogy az eredményességen kívül mi változott az elmúlt öt évben?
„Egységes utánpótlásképzést hoztunk létre, egyedülálló centerképző anyagot készítettünk, olyan videókat állítottunk össze az edzőknek, amelyek azokra a területekre koncentrálnak, amelyekben el vagyunk maradva a vetélytársaktól – mondja Horkai. – Az utánpótlásképzésben útjára indult a régiós fejlesztés, a 2003-2004-es születésű korosztályban nagyjából száz gyerekkel foglalkozunk országszerte, így sokkal több fiatal közül válogathatunk. Az utánpótlás-bajnokságokban az edzőkkel egyetértve kötelezővé tettük a szoros emberfogást, hiszen ez a játék alapja, s bizony ebben komoly elmaradásaink voltak. A korosztályos válogatott keretei havonta összetartáson vesznek részt, egy-egy hétvégén négy edzést vezényelünk nekik. Emellett a válogatottak egyre több nemzetközi versenyen vesznek részt, már az U15-ös korosztály is megméreti magát, noha világversenyen még nem szerepel.”
Horkai amúgy, utólag is, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy annak idején Kemény őt kérte fel a feladatra, s arra a kérdésre, hogyan döntött volna, ha négy és fél éve nem az utánpótlás-válogatott, hanem valamelyik klubcsapat kispadjára hívják. A szakvezető nevetve annyit mondott: „Ma már nem érdemes arról beszélni, hogy mi lett volna, ha…”
A hajdani balkezes klasszis a stafétát egyébként attól a 2000-es, sydneyi olimpián aranyérmet nyert Székely Bulcsútól, illetve Vári Attilától vette át, akiket fél évvel korábban az akkori utánpótlás-igazgató, Kemény Ferenc nevezett ki a juniorválogatott élére. De miután a magyar csapat a vb-n csak a nyolcadik helyet szerezte meg, az Universiadén pedig kilencedik lett, a kettős távozott posztjáról.
A sydneyi olimpián győztes csapatból Fodor Rajmund (alsó sor, balról a negyedik) és Székely Bulcsú (jobbra mellette) is utánpótláscsapatot irányít
Székely nemrég tért vissza a sportágba, jelenleg Szabó Zoltánnal a nevelőegyesülete, a KSI bajnokesélyes gyermekcsapatát irányítja. Amikor Horváth János és Szívós István megkereste, egy percig sem gondolkodott, hogy elvállalja-e a munkát.
„Nagyon-nagyon ki voltam éhezve a vízilabdára, ráadásul a KSI különleges hely, hiszen csak utánpótlással foglalkozik – magyarázza. – Nap mint nap csillogó szemeket látok az edzéseken, nem is gondoltam volna, hogy mennyi mindent adnak nekem a gyerekek. Ha az ember elmond nekik valamit a parton, akkor azt azonnal megpróbálják megvalósítani a vízben, és az óriási dolog. Másrészt a KSI-ben a szakmai stáb, a gyerekek, de még a szülők is nagyon szoros, összetartó közösséget alkotnak, ami nagy segítség.”
Amikor véget ért a sportolói pályafutása, tudta, hogy a pólótól nem akar elszakadni. Azt gondolta, ha edző lesz, akkor felnőttcsapat kispadjára ül le. Aztán jött a juniorválogatott, s – ahogy mondja –, és azzal együtt a felismerés: a jó játékosból nem lesz törvényszerűen azonnal jó edző, rengeteget kell tanulni. Úgy érzi, ehhez a KSI-ben a remek terep. Imádja a munkáját, szeret gyerekekkel foglalkozni, aztán majd eldől, mit hoz az élet.
Sydney és Athén olimpiai bajnokának, Fodor Rajmundnak úgy hozta a sorsa, hogy 2014-ben a Vasas ifjúsági csapatának vezetőedzője lett. Miután a már említett Faragó Tamástól és a szintén olimpiai bajnok Kenéz Györgytől átvette a gárdát, szakmai kihívásnak tartotta a feladatot.
Egyébként addig is a parton mozgott, méghozzá bíróként. Arra azonban aktív pályafutása alatt sem gondolt, hogy edző lesz, s bár a máltai nyári pólótáborok révén kapcsolatba került az utánpótlással, nem terelte afelé a karrierjét.
Nem bánja, hogy szinte kész játékosokat kapott, úgy véli, nekik is jó, ha új impulzusok érik őket. Arról, hogy milyen trénernek tartja magát, azt mondja, beszéljenek helyette inkább az eredmények. Nos, az idei szezonban a Vasas harcban áll az ifjúsági bajnokság négyes döntőjébe jutásért, amellett remek játékkal ezüstérmet szerzett a Komjádi-kupában.
Arra a kérdésre, hogy később el tudná-e magát képzelni felnőttcsapat élén, annyit válaszol: „Akár…” Egyelőre azonban a jelenre koncentrál.
Apropó, jelen. Mindhárom olimpiai bajnok edzőnek az a véleménye, hogy tehetséges játékosokból és tettre kész edzőkből sincs hiány a sportágban. Úgy látják, ezek megalapozzák a magyar vízilabda eredményes jövőjét, bár valamiben még javulhatna a helyzet. A megfelelő létesítményekben.
