Üzent a Mercedes a harmadik szabadedzésen

F1

2016. szeptember 3. szombat, 10:53

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Nico Rosberghez képest is hatalmas kört ment Lewis Hamilton a szombat délelőtti gyakorláson, de a riválisoknak már egy másodpercet adott a címvédő – nagy fölényben az Ezüst Nyilak.

Az első percekben csak elvétve találtunk pályán versenyautót az Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésén, először a két Haas produkált mért kört, de közel negyedóra eltelt már, mire a többiek is megkezdték az aktív munkát. Romain Grosjean hamar felborzolta a kedélyeket, az Ascari bejáratánál pördült meg és a kavicságyban kötött ki, ahonnan ki sem tudott jönni önerejéből, így az autó elszállításáig a virtuális biztonsági autó volt érvényben.

mercedes-monza-2016

Bő húsz perc után jött ki a két Mercedes, a két Ferrari és a két Red Bull, Lewis Hamilton 1:22.8-as körrel átvette a vezetést a lágy abroncsokon, Nico Rosberg közel fél másodperccel volt nála lassabb. A Ferrarik hátránya is körülbelül ennyi volt a szuperlágyakon, de befért egy másodpercen belülre Daniel Ricciardo és Max Verstappen is – az látszott, hogy a különböző keverékek között nincs igazán jelentős különbség.

A két Mercedes húsz perccel a gyakorlás vége előtt jött ki szuperlágyakon, Hamilton 1:22.0-t produkált, Rosbergnek négy, Vettelnek 1,3 másodpercet adott, ezzel egyértelművé tette az erőviszonyokat – az Ezüst Nyilak jelezték a riválisoknak, hogy mire számíthatnak. A hajrában a négyszeres világbajnok és Kimi Raikkönen is javított, de hátrányuk így is jelentős a Mercedesekhez képest, igaz, a többieket magabiztosan verték ezen a gyakorláson.

Az alsóház érdekesen alakult, a két Force India csak a legvégén tette fel a szuperlágyakat, amellyel az első tíz hely környékére tudtak felkapaszkodni, közben Danyiil Kvjat rendesen kikapott Carlos Sainztól, Pascal Wehrlein pedig négy századdal verte meg Esteban Ocont a 21-22. helyen. Elmaradt a várakozásoktól a két McLaren, ráadásul a házi csatát simán nyerte meg Jenson Button, fél másodpercet adott Fernando Alonsónak.

Élő közvetítésünk ide kattintva megtekinthető!

A végeredmény:

eredmeny

Forrás: www.formula.hu – RSS