Vad II István kétszázadszor vezetett az NB I-ben

Jubileumhoz érkezett Vad II István, a profi keret tagja: a Bp. Honvéd-Videoton találkozón (2-1) kétszázadik alkalommal fújta a sípot élvonalbeli mérkőzésen.

Szinte napra pontosan 12 évvel ezelőtt, a Sopron–Videoton találkozón debütált az első osztályban. Immár 2007 óta tagja a FIFA-keretnek a 36 esztendős játékvezető, majd három és fél éves nemzetközi kerettagságot követően a Bajnokok Ligájában tevékenykedő európai játékvezetők legfiatalabbjaként, 31 esztendősen bemutatkozott a BL-ben is az Olympique Marseille–MSK Zilina találkozón. Legutóbbi nemzetközi tétmérkőzése a Manchester United–Midtjylland Európa Liga-összecsapás volt, nemrég pedig a Horvátország–Izrael barátságos meccset dirigálta. Sportos család a Vad família, ugyanis édesapja úgyszintén FIFA-játékvezető (ami nemzetközi viszonylatban is ritkaság), húga pedig az országos női NB I-es asszisztensi keret tagjaként járja a futballpályákat. Április 6-án a dunaújvárosi stadionban rendezendő MTK–Békéscsaba párharc immár a 201. bajnokija lesz az élvonalban. Forrás: www.mlsz.hu – RSS