Vágtaszakasz indul

Szombaton megkezdődik az első korosztályos kosárlabda Európa-bajnokság, amelyben érdekelt a magyar válogatott, a sor pedig augusztus huszadikán zárul.

Lakner Gábor Szombaton az U20-as B divíziós női kontinensviadallal megkezdődik a kosárlabda-utánpótlás Eb-szezonja, amely másfél hónapon keresztül, megállás nélkül tart. A hat magyar korosztályos válogatott – három fiú- és három leánycsapat – olykor egymással átfedésben, egymás után kezdi meg szereplését. Írásunkban összefoglaljuk, melyik csapat mikor és hol lép pályára.

hollandu20

Jelenet a tavalyi U20-as Eb-ről  •  Forrás: FIBA

Ahogy jeleztük, elsőként az U20-as női válogatott lát munkához: Imreh Ajtony együttese Podgoricában, a július 9-17-ig tartó B divíziós Európa-bajnokságon próbál visszakapaszkodni a legfelső osztályba. A torna ugyan szombaton kezdődik, de a magyar csapat csak vasárnap játssza az első mérkőzését. A válogatott halálcsoportba került, az ellenfél Csehország és Ukrajna lesz.

Az U20-as férfiválogatott a tavalyi székesfehérvári, bravúros bronzéremnek köszönhetően az A divíziós Eb-n szerepel. A tornát július 16-24-ig rendezik Helsinikiben. Pór Péter együttese szeretné megőrizni tagságát a legjobbak között. A csoportban Németország, Litvánia és Törökország lesz az ellenfél. Hát, ez sem mondható álomsorsolásnak!…

U16lett01

Jelenet a tavalyi U16-os Eb-ről  •  Forrás: FIBA

Az U18-as leányválogatott hazai pályán, Sopronban szerepel az A divíziós Európa-bajnokságon július 13-31. között. Balogh Judit együttese legutóbb Franciaországban nyert rangos nemzetközi tornát, hazai pályán pedig bíznak a minél jobb szereplésben, de a legfontosabb a játékosok fejlődése. A csoportban Horvátországgal, Szlovéniával és Franciaországgal találkozik a csapat.

Az U18-as fiúk a B divízióban érdekeltek, a kontinensviadalt július 29-től augusztus 7-ig bonyolítják le Szkopjéban. Ferenczi Tamás csapata még a felkészülés elején jár, de a játékosok bíznak a minél jobb szereplésben. A magyarokra Bulgária, Ciprus, Írország, Lengyelország és a házigazda Macedónia vár a csoportküzdelmek során.

Az U16-os lányok augusztus 6-14-ig Udinében szerepelnek az A divíziós Eb-n, Mészárosné Kovács Andrea fiatal együttese elsősorban rutinszerzés céljával utazik Olaszországba. A belépő korosztály erejét nehéz felmérni, de a csapat a felkészülési tornákon megvillantotta oroszlánkörmeit. A kemény csoportban Portugália, Spanyolország és Németország ellen kell játszania.

A sort az U16-os fiúválogatott zárja, amely augusztus 11-től 20-ig Szófiában szerepel a B divíziós Eb-n. Váradi Attila kifejezetten erősnek tűnő korosztályt irányíthat, amely a csoportban Írország, Izrael, Macedónia, Skócia és Anglia mellett kapott helyet. A sokra hivatott társaság több nemzetközi tornán is megmutatta: van benne fantázia.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS