Vakációs csb

Hajdúböszörményben rendezik meg a gyermek- és ifjúsági sakkcsapatbajnokságot, amelyen a fiatalok között tizennégy, az idősebbek mezőnyében huszonhat együttes küzd az elsőségért.

L. G. Az őszi szünetet kihasználva a szövetség keddtől vasárnapig rendezi meg Hajdúböszörményben a gyermek- és ifjúsági csapatbajnokságot. Mindkét korosztályban nyolcfordulós, svájci rendszerű tornán dől el a bajnoki cím sorsa.

csapat2

Tavaly nagy küzdelemben dőltek el a helyezések  •  Forrás: bajnoksakk.hu

A gyermekek között a nevezhető kilenc játékosból (2004. január elseje után születettek) egy mérkőzésen hatan ülnek asztalhoz. További szabály, hogy kötelező négy, tíz év alatti (2006. január elseje után született), valamint egy leány ifjúsági játékost szerepeltetni. Csapatonként két túlkoros (2004. január elseje után született) szerepelhet, akiknek 1500-nál (a nevezésnél leadott októberi FIDE-lista alapján) nem lehet magasabb az értékszámuk.

A korosztályban tizennégy csapat küzd meg a bajnoki címért, az Aquaréna Kőbánya SC, a Barcza Gedeon SC és a Bajnok Sakkiskola SE két csapatot is indít. Az Élő-pontszámok alapján az Aquaréna Kőbánya SC első együttese, a Bástya Dunaújvárosi SE és a Debreceni SI foglalja el az első három pozíciót a rajt előtt.

Az ifjúságiak küzdelmében a nevezhető kilenc játékosból (1998. január elseje után születettek) szintén hatan mérkőznek egyszerre, melyből kötelező két leányt vagy egy leányt és egy 2004. január elseje után született ifjúsági versenyzőt (úgynevezett „kis ifit”) szerepeltetni.

Ebben a korosztályban jóval népesebb a mezőny, összesen huszonhat csapat méri össze tudását. Itt is két csapatot indít az Aquaréna Kőbánya SC, a Barcza Gedeon SC és az MTK pedig egyenesen triplázik, hiszen három gárdával is képviselteti magát. Az Élő-pontszámok alapján az Aquaréna Kőbánya SC első együttese, az MTK első csapata, továbbá a Honvéd Auróra SE áll az első három helyen az erősorrendben.

A verseny honlapján élő közvetítés is látható a partikról.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS