Kétkapus összetartásra hívta játékosait Petrovics Mátyás, a felnőtt női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya. Két idegenlégiós, Drávucz Ritát a Fiorentina és Kisteleki Dórát a Nervi engedte haza a válogatott edzésekre.
A Fiorentina nagyon könnyű (Roma), míg a Nervi nagyon erős (Orizzonte) ellenféllel játszik szerdán, így a két csapat hazaengedte magyar játékosát.
Hétfőn a Szentes csapatával kétkapuzott délelőtt és délután a válogatott. A Szentes válogatott játékosai pedig maradtak keddre is és átvették a dunaújvárosi válogatottak helyét a keddi, Dunaújváros elleni mérkőzéseken.
"Ezt már korábban egyeztettük a kollégáimmal, és sikerült is négy, igen magas színvonalú és iramú edzőmeccset össezhozni, ami mindenkinek nagy hasznára vált."-nyilatkoza az nvv.hu számára Petrovics Mátyás szövetségi kapitány.
"A válogatott edzések irama és színvonala eléri az elvárásaimat, amit a játékosok felé támasztottam. Mindenki megértette azt, hogy a nemzetközi szinéren csak úgy lehet megfelelni, ha magasabb fokozaton játszanak, mint a bajnokság nagy részében. Viszont azt is el kell mondanom, hogy a bajnokság középszakasza több magas színvonalú meccset hozott már eddig is, ami jelzi: jó ötlet volt ez a fajta lebonyolítás. Több a kiélezett csata, ami a válogatott szempontjából nagyon fontos. Hangsúlyozom azonban, hogy a nemzetközi szint azért továbbra is magasabb, mint a honi bajnokságé és ezt a különbséget kell a válogatott felkészülése során áthidalnunk."-értékelte számunkra a látottakat a szövetségi kapitány.
A válogatott csapatépítésen megy át. Sok a junior és ifjúsági válogatott, akik már a 2009-es római Világbajnokság előtt is megfordultak a felnőtt válogatott edzésein és azóta is rendszeresen a szövetségi kapitány rendelkezésére állnak, amennyiben Petrovics Mátyás behívja őket az összetartásokra. A rutinos válogatott játékosoktól is kicsit mást vár a szövetségi kapitány, ami szintén a csapatépítéssel jár együtt.
"A régebbi válogatottak megújultak a fiatalok mellett, elsősorban ez is volt az elvárásom velük kapcsolatban. Illetve adniuk kell egy gerincet a csapatnak, biztonságot a melléjük bekerülő újoncoknak. Nyilván most élesebbek a tudáskülönbségek emiatt, mint korábban, de minden fiatal edzésről-edzésre többet mutat és ez reményt keltő a jövőt illetően."
XLsport –
Forrás: www.nvv.hu