Szombaton a Hősök tere helyett Monreale-ban rajtol a Giro d’Italia. A koronavírus elvette Magyarországtól az első három szakaszt, de indul a viadalon Valter Attila, aki 2007 óta az első magyar kerékpáros lesz a háromhetes körversenyeken. Szinte egyszerre tanult meg járni és biciklizni, most pedig havi száz órát edz az álmaiért a 22 éves hegyimenő. Azt mondja, képes meglepetésre.
Valter Attila
– Három nappal a Giro d’Italia rajtja előtt jelentették be, hogy jövőre a francia FDJ-be igazol. Tudja függetleníteni magát ettől élete első háromhetes körversenye előtt?
– Szóban már júniusban igent mondtam a megkeresésre, augusztusban pedig le is papíroztunk mindent, úgyhogy nem zavarta a felkészülésemet a csapatváltás. Az FDJ-nél úgy érezték, hogy most jött el a legjobb pillanat a bejelentéshez.
– Jelenlegi csapata, a CCC névadó szponzorát megroppantotta a koronavírus-járvány, és az idény végén kiszáll a kerékpársportból. Mennyire kényszerdöntés a váltás?
– A CCC-nél már év közben mondták mindenkinek, hogy nyugodtan keressünk új csapatot. Ilyenkor megindulnak a puhatolózások, és az FDJ megkeresett engem, amikor értesült a helyzetről. Nagyon tetszett a szerep, amit nekem szánnak és a program, amit letettek elém, úgyhogy nem kellett sokat gondolkodnom.
– Mit lehet tudni minderről?
– Főleg a hegyi szakaszokon számítanak a segítségemre. A versenynaptárt még nem ismerem százszázalékosan, de a nagy körversenyeken lehetőséget kapok majd, valószínűleg a Girón és a Vueltán is. Ha jól teljesítek, az sem kizárt, hogy a Tour de France is összejön, ez azonban még messze van.
– Nézzünk közelebbre! Milyen a hangulat a széteső CCC-ben a Giro előtt?
– Nincsenek elvárások. Mindenki tudja, hogy megszűnünk, ezért semmilyen nyomás nincsen rajtunk. A legjobbunk, Ilnur Zakarin sem úgy jött a versenyre, hogy eredménykényszer van, főleg, hogy még mindig törött a bordája az esése után a Tour de France-on. Most mindenki önmagáért teker majd.
– Ez azt jelenti, hogy újoncként szabadon megmutathatja, mire képes?
– Igen, sőt ha valamit elvárnak tőlem, akkor ez az.
– Mikor tudta meg, hogy rajthoz állhat a Girón?
– Három hete vált biztossá, és egy kicsit korábban került szóba először. Mindig kell egy kis idő, mire a tervek véglegessé válnak, de én az elmúlt egy hónapban már annak szellemében edzettem, hogy indulok.
– Összesen mennyit tekert?
– Száz óra körül volt az edzésidőm, de igazából az egész évem így telt. Idén már kilencszáz óra bringázás fölött járok, tehát a havi száz óra összejött. A múlt hónap azért volt kemény, mert verseny is volt közben.
– Az imolai világbajnokság mezőnyversenyében 76. lett. Mennyire volt elégedett?
– Nem voltam az. Fizikailag rendben volt, taktikailag nem, de összességében nagyon értékes tapasztalat volt. Nem a vb-re hegyeztem ki a felkészülésemet, hanem a Giróra.
– Ott mit vár önmagától?
– Magasabbra teszem a lécet annál, minthogy jó lenne végigcsinálni. Fizikailag vagyok olyan állapotban, hogy bennem van a meglepetés, de nem voltam még ekkora versenyen, nem tudhatom, hogy a második vagy a harmadik héten mennyire leszek fáradt. Úgy vagyok vele, hogy nagyot kell álmodni, szóval egy szakaszgyőzelem a célom. Huszonegy szakasz van, ami soknak tűnik, de száznyolcvanan vágynak ugyanerre, úgyhogy nem lesz könnyű.
– Eredetileg Budapestről indult volna idén a Giro d’ Italia, de a járvány keresztülhúzta a tervet. Eszébe jut még, hogy jobb lenne a Hősök teréről rajtolni?
– Ahogy épp Palermóban autózunk, és nézem a várost, Magyarországon szebb helyek is vannak. Sajnálom, hogy így alakult, viszont bennem már az az érzés erősebb, hogy így ez nekem még nagyobb siker. Ha Magyarországon tartották volna meg az első három szakaszt, marketing okokból is csapatba állíthatott volna a CCC, de most biztos lehetek abban, hogy színtiszta szakmai döntés született. Vannak olaszok is a csapatban, akik kimaradtak, én meg ott leszek. Nagy elismerés ez nekem.
– Legutóbb Bodrogi László volt az a magyar 2007-ben, aki háromhetes körversenyen szerepelt. Mekkora motivációt jelent, hogy a nyomába léphet?
– Óriási erőt ad. Úgy nőttem fel, az egész pályafutásom úgy telt, hogy nem volt senki, akinek lehetett volna szurkolni a tévében. Amikor Bodrogi még ment, nem voltam tízéves sem, egy ennyi idős gyereket nem lehet leültetni Tour de France-t nézni. Akkor még túl fiatal voltam hozzá, amikor meg már érdekelt ez a világ, nem volt egy magyar sem. Most meg én leszek ott, hihetetlen.
– Apja 27-szeres magyar bajnok kerékpáros. Magától értetődő volt, hogy követi a példáját?
– Nagyjából egyszerre tanultam meg járni és biciklizni, úgyhogy igen, korán megfertőzött a sportággal. Edzeni csak tíz-tizenegy évesen kezdtem el, és sosem volt kérdés, hogy akarom csinálni. A kérdés az volt, hogy meg tudok-e élni belőle. Tizennyolc éves koromig nem is hittem abban, hogy profivá válhatok.
– Mekkora hátrány ez külföldön, egy World Tour-csapatban, a farkasok között?
– Semekkora. Abban külföldön sem lehet biztos senki, hogy profi lesz belőle, legfeljebb az okok mások. Nálunk azért bizonytalan a jövő, mert túl kicsi a sportág, túl kevesen vagyunk, máshol meg épp ellenkezőleg, azért mert túl sokan vannak, és nehéz odakerülni a tűzhöz. A munkát ugyanúgy beletettem előtte is, nem lazsáltam, úgyhogy nincsen hátrány.
– Szeptember elején a Tour de Hongrie-t hegyi szakaszos hajrával nyerte meg az utolsó kilométeren, a Kékestetőn, és leendő csapatánál is az emelkedőkön várják a segítségét. A Girón is ez lehet az erőssége?
– Szerintem összetettebb versenyző vagyok ennél, de igen, úgy érzem, hogy a hegyi szakaszokon tudom megmutatni a képességeimet világviszonylatban is. A testalkatom is ehhez ideális: vékony vagyok, nem rendelkezem kiemelkedő izomtömeggel, nem tudok nagy nyomatékot átvinni. Nem sprinter alkat vagyok, hanem a hosszú távú teherbírás az erősségem. Megküzdeni egy heggyel óriási kihívás, és az én szememben ez a kerékpározás igazi szépsége.
(mno.hu / Szalay Attila)
