Van, aki szerint Dárdainak napjai vannak hátra a Herthánál: „Minőségi edzőre van szükségük” – a sportigazgató cáfolt

A korábbi Aranylabdás német futballikon és későbbi magyar kapitány, Lothar Matthäus szerint napokon belül leválthatják Dárdai Pált a Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjáról.

A Herthának egy kiváló, minőségi edzőre van szüksége. Úgy gondolom, hogy napokon belül új trénert nevezhetnek ki, információim szerint a vezetők már találkoztak is a lehetséges utóddal, Mirsad Terziccsel

– nyilatkozta Matthäus a Bildnek.

Ugyanakkor Fredi Bobic sportigazgató szerint Dárdai marad a posztján és a válogatott szünet után is ő irányítja majd a szakmai munkát Berlinben.

Megmondtam Pálnak, hogy a Freiburg elleni pozíció összességében rendben volt és szerintem a csapat testbeszéde is azt árulta el, hogy nem járunk rossz úton, még ha most az eredmény nem is volt kedvező számunkra. Ettől függetlenül én sok pozitív dolgot láttam. Most mindent meg kell tennünk azért, hogy megállítsuk a zuhanásunkat a tabellán

– mondta Bobic, aki Matthäus azon kijelentésére is reagált a Sportbuzzer cikke szerint, hogy Dárdait már a héten leválthatják Terzicre.

Mindenkit biztosíthatok arról, hogy semmi ilyesmi nem történik majd. Határozottan cáfolom, hogy egyeztettünk volna bárkivel – tette hozzá a Hertha sportigazgatója.

A zsinórban két vereségen túllévő (RB Leipzig 0-6, Freiburg 1-2) és a 14. helyen álló fővárosi csapat a válogatott szünet után annak a Frankfurtnak a vendége lesz, amely épp egy napja vette el a Bayern München hazai veretlenségét.

A Real megtalálta Sergio Ramos utódját, a Barca fél kinevezni a klubikont a kispadra – külföldi körkép