Vangioni elégedetlen a helyzetével, játszani akar

Leonel Vangioni a nyári átigazolási időszakban csatlakozott a Milanhoz, azonban eddig egyetlen tétmérkőzésen sem kapott lehetőséget a bajnokságban. A 29 éves balhátvéd édesapja beszélt a kialakult helyzetről és a távozással kapcsolatban felmerült pletykákról, valamint hozzátette, hogy Sinisa Mihajlovic volt az, aki igazán meg akarta szerezni.

“Leonel szereti Milánót és a családjával jól érzi magát ebben a városban, de egyértelmű, hogy nem boldog. Most kisebb sérülés miatt néhány napig harcképtelen, de a felépülése jó ütemben halad és azt hiszem, hogy egy héten belül visszatérhet. Ő nem azért szerződött a Milanhoz, hogy háttérben legyen. Sok nagyszerű játékos van a csapatban és nagyon egységesek. Meg vagyok győződve arról, ha néhány meccsen lehetőséget kapna, akkor meg tudná nyerni a szurkolókat is. Talán Olaszországban nem tudják, hogy Vangioni több mint 300 mérkőzést játszott az argentin élvonalbeli bajnokságban.” – mondta a játékos édesapja és egyben ügynöke, Armando.

“Nem vagyunk elégedettek azzal, ahogyan a dolgok alakulnak. Ez egy furcsa helyzet, különösen azért, mert nem számítottunk erre. Négy éven keresztül hozták kapcsolatba fiam nevét az olasz klubokkal. A Milan mellett négy olasz klub is akarta a nyáron, nevezetesen a Palermo, a Torino, a Roma és a Sassuolo. Leonel egy profi játékos és tudja, hogy a Milan egy nagyszerű klub.”

A játékos ügynökét ezt követően arról kérdezték, hogy felmerül-e az esetleges januári távozás lehetősége, amennyiben Vangioni helyzete továbbra sem javul.

“Igen, határozottan. Nem tudom, hogy marad Olaszországban vagy külföldre megy, de megfontoljuk ezt a lehetőséget. Egyértelmű, hogy most minden megváltozott a Milannál. Új edző érkezett a nyáron, aki lehet, hogy nem ismeri őt eléggé. Amikor lezártuk a transzfert, még Sinisa Mihajlovic volt az edző. Ő volt az, aki meg akarta szerezni a fiamat. Januárban fogunk dönteni, hogy mit tegyünk.”  – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS