Váratlan helyen köthet ki a Juventus kirúgott edzője – sajtóhír

Nem sokáig maradhat munka nélkül a Juventusnál lapátra tett tapasztalt edző

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

A Football Italia beszámolói szerint a Juventustól a múlt héten menesztett Massimiliano Allegri ügynökét, Giovanni Branchinit Szaúd-Arábiában látták, ahol az Al-Ittihad vezetőségével egyeztethetett a vezetőedző jövőjéről.

Allegri irányításával a Bianconeri az idény első felében még jól teljesített, a szezon második felében azonban látványosan visszaestek az eredmények és a mutatott játék is. A kupagyőzelem ellenére a Juventus támadójátéka egész tavasszal nyögvenyelősen működött, ráadásul a csapat az utolsó tíz bajnokijából csak kettőt nyert meg, és épphogy biztosítani tudta a BL-indulást.

Allegri előbb 2014 és 2019 között 271, majd 2021 óta 149 összecsapáson irányította a Juventust, amellyel a bajnoki címet és az Olasz Kupát is ötször hódította el, s amellyel 2015-ben és 2017-ben is Bajnokok Ligája-döntőt vívott.

Az Al-Ittihad címvédőként csak az ötödik helyen áll a szaúdi bajnokságban, és a csapat vezetőedzője, Marcelo Gallardo távozni készül a posztjáról, így új edzőt fognak keresni, Allegri pedig a hírek szerint nyitott lenne a lehetőség iránt.

fociclub

A Váratlan helyen köthet ki a Juventus kirúgott edzője – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.