Váratlan vereség

Nagy csatában egypontos vereséget szenvedett Ukrajnától a magyar válogatott a Podgoricában zajló U20-as női B divíziós Európa-bajnokságon, de így is a középdöntőben folytathatja.

Lakner Gábor A magyar válogatott volt az Ukrajna elleni, utolsó csoportmérkőzés esélyese a Podgoricában zajló U20-as női B divíziós Európa-bajnokságon, és annak megfelelően kezdte is a találkozót. Az első kosarat ugyan az ukránok szerezték, de utána zsinórban négy magyar találat került a statisztikába, az első negyed végén pedig kilenc ponttal vezetett csapatunk.

A második szakaszban gyorsan tíz pont fölé nőtt a különbség (20-9), a magyar válogatott azonban megtorpant, az ukránok meg öt pontra felzárkóztak (22-17). A félidőt sikerült jól zárni, a második negyedet döntetlenre mentették a lányok, így a nagyszünetre megmaradt a kilencpontos differencia.

U20 női Magyarország 3

Az ukránok ellen nem ment úgy, mint a csehek ellen  •  Forrás: FIBA

Térfélcsere után az öltözőben ragadt a válogatottunk, az ukránok egyetlen pontra csökkentették hátrányukat (26-25). Bach Boglárka triplája és Nagy Dorottya két büntetője megnyugtatta Imreh Ajtony együttesét, talán túlzottan is, ugyanis két és fél percen keresztül egyik csapat sem tudott kosarat dobni. A holtpontról az ukránok mozdultak el, a hajrá is az övék volt, három pont maradt a magyar előnyből (38-35).

Ami pillanatok alatt el is tűnt, az ukránok pedig 2-0 után újra vezettek (38-42). A záró negyed hatalmas csatát és kevés pontot hozott, a magyar kezek olykor a tiszta dobóhelyzetekben is megremegtek. Dubei Debóra triplájával újra a magyar csapat vezetett (47-44), azonban a folytatásban csak az ukránok találtak a gyűrűbe, így meglepetésre egyetlen ponttal, 48-47-re legyőzték a gyengébb napot kifogó válogatottunkat.

A körbeverés után Csehország és Magyarország jutott a középdöntőbe, ahol Horvátország és Románia lesz az ellenfél. Mivel csak az egymás elleni eredményeket viszik magukkal a csapatok, így az ukránok elleni vereségnek ebből a szempontból nincs jelentősége.

A középdöntő részletes menetrendjéről a keddi szünnapon számolunk be, de az már most biztos, hogy válogatottunk legközelebb szerdán 20.15-kor lép pályára.

U20-AS NŐI B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PODGORICA (MONTENEGRÓ)
A csoport, 3. mérkőzés
Ukrajna–Magyarország 48-47 (6-15, 11-11, 18-12, 13-9)
Magyarország: Horváth B. 14, Bach 3/3, Dubei 11, Nagy D. 6, Dobos 2. Cs.: Kuttor 4, Horváth K. 1, Solymosi, Markó 2, Weninger 4, Gundel-Takács. Szövetségi edző: Imreh Ajtony.
A csoport végeredménye:
1. Csehország 3 pont (+29-es kosárkülönbség), 2. Magyarország 3 (+14), 3. Ukrajna 3 (-43)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS