Vas Blanka és Palumby Zsombor végzett az élen a Csömör Kupán

Július 29-én rendezték az idei első hazai UCI kategóriás XCO versenyt, a tizenegyedik alkalommal kiírt Csömöri Bringafesztivál keretén belül. Természetesen ezúttal is a Bulgárkert adott otthon az eseménynek, ahol UCI C2-es besorolású versenyről lévén szó, nemzetközi mezőny gyűlt össze, hiszen az ifjúsági és az elit futamokban világranglista pontok voltak szerezhetők. A megmérettetés egyben a hazai kupasorozat harmadik fordulója volt.

Az U9-es korosztályban a lányoknál Jóny Millie Sophie (Superior Racing Team), míg a fiúknál Jakub Rostar (szlovák, PROefekt Kosice) diadalmaskodott. A tizenegy éven aluliaknál pedig Storcz-Nagy Réka (Superior Racing Team) és András Péter Patrik (Superior Racing Team) volt a legjobb.

Az U13-as korcsoport küzdelmei Dominika Michel Kristian (szlovák, PROefekt Kosice) és Kovács Béla (DSI Cycling Team) sikereit hozták, majd U15-ben a lányoknál Hegedűs Heléna (Cube-Csömör) bizonyult a legerősebbnek, a fiúknál pedig Richard Mozden (szlovák, CK MSK Kezmarok) szerezte meg az első helyet.

A tizenhét éven aluliaknál mondhatni érvényesült a papírforma, a célban Bokros Kincső (VESC Cycling Team) és Vock András (Cube-Csömör) ünnepelhetett.

U19-ben már UCI világranglista pontokért zajlott a küzdelem, a lányokra három, a fiúkra pedig négy kör várt. Előbbi futam Bruchner Regina (GreenZone-ZKSE) győzelmével ért véget, aki toronymagasan, több mint egy perccel győzte le a másodikként célba érő Greman Szonját (Cube-Csömör) – harmadikként Miruna Mada (román, CSM Medias) ért célba.

Az ifjúsági korú fiúknál is magyar győzelemnek tapsolhatott a nagyérdemű, Vas Barnabás (Cube-Csömör) ugyanis megállíthatatlan volt, Takács Zsombor (Superior Racing Team) és Endrédi Máté (GreenZone ZKSE) előtt nyert, de a nyolcadik Gergely Koppány (Cube-Csömör) és a kilencedik Kiss Vince Dániel (Bike Zone Gödöllő) is fontos UCI pontokkal gazdagodott.

Az elit hölgyek már öt kört abszolváltak, a magyarok pedig ebben a rajtban is kiválóan szerepeltek: Vas Kata Blanka (Team SD Worx) hatalmas fölénnyel, több mint hat perc előnnyel célba érve diadalmaskodott Buzsáki Virág (jb Brunex Superior Factory Racing) és Jitka Cabelicka (cseh, Gapp System Kolofix MTB Racing Team) előtt. Rajtuk kívül a nyolcadik, a kilencedik, valamint a tizedik helyen végző Leányvári Sára (Cube-Csömör), Oravecz Lora (PCCC) és Horváth Adél (WSA Greenteam) is világranglista pontokat szerzett.

Az elit férfiak hatkörös futama Palumby Zsombor (SVS Pro Team) sikerét hozta, aki hatalmas csatában múlta felül Krzysztof Lukasikot (lengyel, JBG-2 Team). Mögöttük Jan Skarnitzl (cseh, Gapp System Kolofix MTB Racing Team) lett a harmadik, ami pedig a további magyar UCI pontokat illeti, a hatodik Szatmáry Andrásnak (Cube-Csömör) és a kilencedik Borsos Benedeknek (SVS Pro Team) is jutott még belőlük.

Master 1-ben Soós Tamás Gábor (Kőbánya Cycling Team), Master 2-ben Burgermeister Balázs (Cube-Csömör), Master 3-ban pedig Breznai Béla (Trek SE-Partinergy) zárt az élen.

EREDMÉNY

2023szo29júlEgész napCsömör Kupa MTB XCO Magyar Kupa3. forduló – XI. Csömöri BringafesztiválCsömör – BulgárkertSzakágMTB XCKategóriaMKSZ Magyar Kupa,UCI C2

Magyar Kerékpáros Szövetség