Vásárhelyi visszaszámlálás

Negyvenhét országból csaknem ezer vendég érkezik a kontinensviadalra, amelyen Hargitay András szövetségi kapitány három-öt érmet remél a magyar fiataloktól – derült ki a sajtótájékoztatón, amelyet egy héttel a hódmezővásárhelyi junior úszó Európa-bajnokság rajtja előtt tartottak.

MÚSZ/UP-info Ingyenes a belépés a nézőknek a hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokság valamennyi versenynapján, délelőtt és délután egyaránt – többek között ezt a hírt jelentette be a verseny előtt egy héttel rendezett sajtótájékoztatón Almási István, a város polgármestere és Benkő Zsolt, a szervezőbizottság vezetője.

kesely_ajna01_szalmas

Késely Ajna jó esélyekkel indul a hazai junior Eb-n  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Gyárfás Tamás, a hazai szövetség elnöke köszönetet mondott a több mint egyéves előkészítő munkáért a vásárhelyieknek, mint mondta, „ez az esemény egyfajta főpróbája a jövő évi budapesti világbajnokság úszóversenyeinek, és a mostani látogatás arról győzött meg, hogy méltó színvonalú lesz a rendezés. Nagyon bízom benne, hogy a negyvenhét résztvevő ország képviselői valamennyien érzik az őket körülvevő szeretet és megbecsülést.”

Benkő Zsolt elmondta: a jövő szerdai megnyitón a tervek szerint részt vesz Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, a város országgyűlési képviselője, Paolo Barelli, a LEN elnöke és az olimpiai bajnok Gyurta Dániel, az esemény patrónusa. Vásárhelyen a jövő héten Sport és Gourmet Fesztivált is rendeznek az Eb kísérőeseményeként, a város lakói pedig a főtéren és a strandon óriáskivetítőkön is követhetik a versenyeket.

Hargitay András, a felnőttválogatott szövetségi kapitány elárulta: a magyar csapat maximálisan kihasználja, hogy egy számban négy versenyző indulhat, azaz igazi mamutcsapat vesz részt az Európa-bajnokságon.

„A mezőny rendkívül erős, több olimpikon is itt lesz – ahogy nálunk például Késely Ajna –, így három-öt éremmel már elégedettek lennénk. Ajnán kívül még a tavalyi junior-világbajnokságon ezüstérmes Sós Dániel számít az esélyesek közé, de hangsúlyozom, hogy – fiatalokról lévén szó – az erőviszonyokat nagyon nehéz felmérni. Egyben azonban biztosak lehetünk: óriási harc lesz a medencében, mert ez nem gyerekverseny.”

A hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokság július 6-10-én zajlik a Gyarmati Dezső Sportuszodában, az előfutamok 9 órakor, a döntők 17.30-kor kezdődnek, az M4 sportcsatorna a finálékat mindennap élőben közvetíti.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS