Bár a magyar nyelv igazán gazdag szókinccsel rendelkezik, mégis kevésnek bizonyul ahhoz, hogy Chile parádés támadójátékát jellemezhessem. A dél-amerikai gárda 1-0-ra verte a szintén szimpatikus Hondurast, ám helyzetei alapján akár fél tucat találatot is elérhetett volna.
Mostanra teljesen világossá vált, miért kvalifikálta magát Chile másodikként a világbajnokságra a dél-amerikai selejtezőcsoportból. Marcelo Bielsa kapitány egy olyan feltétel nélkül támadó, intenzíven rohamozó csapatot rakott össze, mely rettegésben tartotta a közép-amerikai ellenfél védelmét. Egytől-egyig minden poszton klasszis teljesítményeket láthattunk, mégsem tudom megállni, hogy ki ne emeljem a két szélső védőt és a jobb oldali szélső támadót: a bal oldali bekk, Vidal, és a jobb oldali, Isla inkább csatárként funkcionáltak, mint védőként és gyakorlatilag minden egyes támadásnál az ellenfél tizenhatosáig robotoltak. Ilyenkor a két szélső támadó, a jobb futó Sánchez – aki minden egyes támadásban benne volt és elképesztő megindulásokat, cseleket mutatott be – és a bal oldali Beausejour óriási sebességgel indultak befelé, futottak üresbe, azaz nyitották a teret a felfutásoknak. Valdivia és Fernandez szenzációsan osztogatták a labdákat, Carmona pedig hatalmas mezőnymunkát végzett a pálya közepén.
Ez a nagyon intenzív támadófutball akkora futóteljesítményt igényel, amekkorát manapság senkitől nem látni a világ futballjában és éppen ezzel ellenkezőek a trendek. Azt láthatjuk – itt a vb-n is – mérkőzésről-mérkőzésre, hogy a taktikai fegyelemmel, a visszazárásokkal és a kitűnő helyezkedéssel a csapatok kilométerben spórolnak. Chile épp az ellenkezőjét példázta: kiadott magából mindent, még 1-0-s előnyben is úgy rohamoztak, mint akiknek élet-halál kérdése az újabb gól megszerzése (ez az a hozzáállás és filozófia, mely tegnap Szlovákiának a 3 pont megtartását tehette volna lehetővé Új-Zéland ellenében.) Ettől aztán igazán élvezetes lett a mérkőzés, a folyamatos lüktetés – mely azért jellemző a dél-amerikai csapatokra – pedig egy újfajta élményt nyújtott nekünk, szurkolóknak. A vuvuzela hangja is tompább lett, hiszen a játékban merülhettünk el.
Mielőtt még túlcsordulnék a chilei csapatjáték magasztalásában, azért méltatnám Hondurast is: ez a válogatott kitűnően állta a sarat a gyors, agilis, folyamatosan nyomuló Chile ellen. Figueroa a védelemben hibátlanul játszott, Palacios a középpályán hozta a Premier League szintet, Alvarez mindent megtett a támadások sikeréért, a csapat összességében pedig tisztességgel helytállt. Megmutatták, hogy van tartásuk, ugyanis ehhez a minimális vereséghez az kellett. Egyértelműen lassabbak voltak, technikailag is deficitben voltak Chilével szemben és természetesen nem tudták felvenni azt a ritmust sem, amelyre az ellenfél emelte a játékot.
Összességében a Honduras-Chile H -csoportbeli találkozót a dél-afrikai világbajnokság eddigi legélvezetesebb, legjobb iramú meccsének tartom és örülök, hogy megismerhettem a Bielsa féle válogatottat, mely bizonyíthatja Svájc és Spanyolország ellen, hogy a képzettebb, érettebb ellenfelekkel szemben is ugyanezt a nívót tudja produkálni.
Honduras-Chile 0-1 (0-1)
Nelspruit-Mbombela stadion
Jv: Eddy Maillet (seychelle-szigeteki)
Gól: Beausejour (34.)
Honduras (4-2-3-1): Valladares- Mendoza, Chavez, M. Figueroa, Izaguirre- Palacios, Guevarra (Thomas, 66.)- Alvarez, Núńez (Martinez, 78.), Espinoza- Pavon (Welcome, 60.)
Chile (4-3-1-2): Bravo- Isla, Medel, Ponce, Vidal (Contreras, 81.)- Millar (Jara, 52.), Carmona, Fernandez- Valdivia (Gonzalez, 87.)- Sánchez, Beausejour
