VB 2010: Japán bánja a szerencsefaktort

image

Csalódást keltő játékkal, de a lutriban szerencsésebb Paraguay jutott a negyeddöntőbe Japán ellen. A második hosszabbításos mérkőzést láthattuk az egyenes kieséses szakaszban, és a második Ázsia-Dél-Amerika ütközetet is utóbbi nyerte (Uruguay Dél-Koreát ütötte ki). A fojtogató játék drámába torkollott a büntetőknek köszönhetően.

Azt nem mondom, hogy pontosan 0-0-s végeredményt és gólnélküli ráadást vártam az utolsó előtti nyolcaddöntőt megelőzően, de arra számítottam, hogy a két válogatott nem fog eltérni profiljától. Sem Paraguay, sem Japán nem vállalt annyival több rizikót, amennyivel ezt a találkozót ki lehetett volna billenteni egyensúlyi állapotából, mindeközben a játék is „szívbarát” mederben folyt. Gyűrték-gyűrték egymást a felek, az első félidőben például csak Barrios és Santa Cruz előtt adódott helyzet, a japánok részéről egy Macui kapufa volt említésre méltó. Fordulást követően már a szél feltámadása, vagy a vuvuzela elhallgatása is több izgalmat és meglepetést okozott, mint esetleges valódi akciók.

Óriási csalódás volt számomra, hogy Paraguay konzekvensen ragaszkodott a szélekről, vagy a középpályáról érkező beívelésekhez, pedig az ázsiai védelem ezeket a labdákat gond nélkül eltakarította. Úgy tűnik, a dél-amerikaiak repertoárja ennyiben ki is merül, hiszen sem a második félidőben, sem a hosszabbításban nem tudtak változtatni felfogásukon. Kicsit a görög taktikára hasonlított a paraguayi, hiszen Rehhagelék is háromcsatáros formációt alkalmaztak, és ők is a szélről belőtt, vagy a középpályán begyűjtött labdákból próbáltak veszélyesen centerezni, a különbség talán annyiban mutatkozott meg, hogy Paraguay technikailag magasabb szinten alkalmazta, miközben védelme kifogástalanul zárt – eredményességében azonban hasonlónak bizonyult. A „szamurájok” ötletességéről sem tudnék ódákat zengeni, de ők azért számomra érthetőbb koncepcióval rukkoltak elő: végig lehetett érezni rajtuk, hogy a dánok elleni mérkőzéshez hasonló kontrajátékra rendezkedtek be, ellenakcióik pedig ügyesebbek és kiszámíthatatlanabbak voltak a paraguayi próbálkozásoknál. Persze erre lehetne azt mondani, hogy naná, hogy veszélyesebbek voltak, hiszen a kontrák eleve magukban hordozzák a váratlanságot, de valójában a mezőnyben is találékonyabb volt a felkelő nap országának legénysége.

Mivel a két gárda teljesen kioltotta egymás erejét a rendes játékidő 90 perce során, és a ráadás fél órájában sem tudták dűlőre vinni a továbbjutás kérdését, következhetett a nyolcaddöntők első tizenegyes-párbaja. Ebben Paraguay szerencsésebbnek bizonyult, hiszen 3-2-es állásnál Komano a felső lécre bombázott, míg Valdez és Cardozo higgadt maradt a feszült pillanatokban, így 5-3-ra nyerte a párharcot a dél-amerikai válogatott és a nyolc között az esti spanyol-portugál párosítás győztesével fut majd össze.

Paraguay-Japán 0-0 (0-0) t.u: 5-3
Pretoria- Loftus Versfeld-stadion
Jv: De Bleeckere (belga)

Paraguay (4-3-3): Villar- Bonet, Da Silva, Alcaraz, M. Rodriguez- Ortigoza (Barreto, 76.), Vera, Riveros- Santa Cruz (Cardozo, 94.), Barrios, Benítez (Valdez, 60.)

Japán (4-1-4-1): Kavasima- Komano, Nakazava, Tanaka, Nagatomo- Abe (K. Nakamura, 81.)- Haszebe, Macui (Okazaki, 66.), Endo, Okubo (Tamada, 105.)- Honda

(Kép: skysports.com)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.